Az első akadályt vette a civiltörvény

Minden ellenzéki párt bírálta a terveket, de a Fidesz érdemben nem reagált az aggodalmakra.

Katona Mariann
2017. 04. 18. 11:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A civileket megbélyegző törvényjavaslatot jegyző vezető fideszes politikusok közül senki, így sem Kósa Lajos, sem Gulyás Gergely, sem pedig Németh Szilárd nem ment el az igazságügyi bizottság mai ülésére, hogy hivatalosan is bemutassa elképzeléseiket, és a testület hozzájárulását kérje a parlamenti vita megkezdéséhez. Erre leginkább csak a formai szabályok betartása miatt volt szükség, hiszen már napok óta elérhető az Országgyűlés e heti ülésének napirendje, amelyen már be van tervezve, hogy kedden kezdődik meg a civiltörvény tárgyalása.

Az ellenzéki képviselők – ahogy korábban – ezúttal is élesen bírálták, hogy évi 7,2 millió forintos külföldről kapott támogatás után a civil szervezetnek egy külön nyilvántartásba kellene felvetetniük magukat, külföldről támogatott szervezetekké válnának, ezt pedig fel kellene tüntetni a kiadványaikon is. Az MSZP-s Teleki László szerint valójában nem az átláthatóság a cél, hanem a civilek függetlenségének megvonása és az érintettek vegzálása. Hasonlóan érvelt a független Demeter Márta és Kész Zoltán is, utóbbi képviselő szerint ezen logika mentén a hazai közpénzt költő szervezeteket is átláthatóbbá kellene tenni.

A jobbikos Szávay István volt az egyetlen, aki – pártja véleményét tolmácsolva – a célokkal egyetértett. Ugyanakkor ő is azzal érvelt, hogy a politikát befolyásoló, hazai pénzekből gazdálkodó civil szervezetek átláthatóságát is meg kell teremteni, ki is mondta, hogy a kormányzati propagandát hirdető Civil Összefogás Fórumra (CÖF) gondol. Bírálta azt is, hogy a fideszes javaslat nem tesz különbséget a civil szervezetek között, így például a Máltai Szeretetszolgálat is ugyanúgy ügynökszervezetként lesz megbélyegezve, ahogy például az itthoni nemzetiségi szervezetek. Ez pedig szerinte kifejezetten veszélyes a Magyarországról támogatott, ám határainkon túl működő civil szervezetekkel szemben. Garanciát várt volna arra is, hogy a mostani törvényjavaslat által megbélyegzett civileket később nem diszkriminálják, nem zárják ki például a pályázatokból.

Párttársa, Apáti István arra is felhívta a figyelmet, hogyha a kormánynak Soros Györggyel és hálózatával van problémája, és valóban vannak a káros tevékenységéről hírszerzési jelentéseik, miért nem indítanak büntetőeljárást.

A Fidesz nevében felszólaló Répássy Róbert érdemben nem reagált a felvetésekre, csak az Egyesült Államokban létező, bizonyos szervezeteket ügynökszervezetként nyilvántartó törvényre hivatkozott. Igaz, Kész Zoltán itt jelezte, hogy az amerikai szabályozásban nem általánosságban a civil szervezetekről van szó, hanem a politikában szerepet vállalókról.

A civiltörvény parlamenti vitája a tervek szerint holnap kezdődik meg az Országgyűlés plenáris ülésén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.