Nemes Jeles László, a Saul fia című film rendezője adott interjút az Indexnek. Az Oscar-díjas rendező számos dologról beszélt az interjúban, a magyar film helyzetétől az új filmjén át egészen a közéleti kérdésekig.

További Poszt-trauma híreink
Nemes Jeles meglepő véleményt mondott az Európában tapasztalható, egyre nagyobb méreteket öltő antiszemitizmusról, amiért gyakorlatilag a baloldalt tette felelőssé:
„Azt látom, hogy az antiszemitizmus a baloldali progresszivizmus irányából jön, és a szép gondolatok köntösébe bújtatva trendivé is válik. Sok időt töltök Párizsban, ahol felnőttem, és Londonban is, az ottani zsidó barátaim kivétel nélkül arról számolnak be, hogy ilyen mértékű antiszemitizmust még nem tapasztaltak a saját életükben. Jelek, diskurzusok, agresszió formájában jelentkezik a nagyvárosokban, miközben virágzik az importált politikai iszlámban. Civilizációs háborút látok ebben.”
További Poszt-trauma híreink
Kemény szavak a fiatal rendezőtől.
Orbán Viktor még júliusban a Harcosok Klubjába küldött üzenetet Erdélyből az ír Kneecap zenekar kitiltása kapcsán, amelyben világossá tette hazánk álláspontját:
Gyűlölködő rasszisták, antiszemiták, a terroristákat éltetők nem jöhetnek Magyarországra. Nekünk világos szabályaink vannak – fogalmazott a kormányfő.
Tiszta, világos beszéd.
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A miniszterelnök nyomatékosította, négy területen mondunk határozott nemet:
NEM a háborúra. NEM a bevándorlásra. NEM a genderre. És NEM a gyűlölködő rasszistákra is.
Nemes Jeles László bátor szavaiból kiderült, hogy már sokan látják, tapasztalják a művészvilágban is, hogy a progresszív baloldal a szakadék felé vezeti Európát.
Az utolsó órában vagyunk!
Borítókép: Nemes Jeles László (Fotó: Vajda László/MTI)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Havas Henrik és a keservesen pergő homokszemek
A másik megalázására indított szokásos Havas-akció most már a rajtvonalnál elhasalt.

Magyar Péter, az RTL és a néma gyerek
A balliberális tévécsatorna egy hete lapít a Tisza Párt megszorítócsomagjáról.

Szabó Tímea legújabb agymenésén nevet az egész internet
Erre azért nem számítottunk.

A németek mindent megérdemelnek
Szabadlábra helyezték a weimari karácsonyi vásárban késsel fenyegetőző férfit.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Hont András bohócot csinált Magyar Péterből, zseniális posztban tette helyre
A zsebmessiás ettől ki fog készülni.

Az öt legjobb Diane Keaton-film – Annie Hall + videó
Szerelem, humor és önismeret a 70-es évek New Yorkjában.

Már a véresszájú Hadházy Ákos is Magyar Péter vereségét látja közeledni
Sűrűsödnek a viharfelhők a Tisza Párt felett.

Cseh Katalin hatalmas örömhírt közölt, ennek még a fideszesek is örülni fognak
Megtalálta a testhez illő feladatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Havas Henrik és a keservesen pergő homokszemek
A másik megalázására indított szokásos Havas-akció most már a rajtvonalnál elhasalt.

Magyar Péter, az RTL és a néma gyerek
A balliberális tévécsatorna egy hete lapít a Tisza Párt megszorítócsomagjáról.

Szabó Tímea legújabb agymenésén nevet az egész internet
Erre azért nem számítottunk.

A németek mindent megérdemelnek
Szabadlábra helyezték a weimari karácsonyi vásárban késsel fenyegetőző férfit.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!