Nem véletlen, hogy a liverpooli oldalaknál a meccs legjobbjai között szerepel Szoboszlai. Sőt, a This is Anfield portálnál egyenesen a legjobb lett a nyolcas osztályzattal.
Mint írják, „az elején úgy tűnt, mintha ideges lenne Slotra, amiért a védelembe sorolta be, de gyorsan felvette a ritmust, és megbízható pont lett. Hosszú passzaival a támadójátékot is irányította hátulról, majd Ngumoha gólja előtti átlépése világklasszis teljesítmény volt” – olvasható a cikkben.
Hasonlóan szépeket írt róla a Liverpool Echo is, ahol kilences osztályzat volt a jutalma.
Vészmegoldás volt a jobb-bekk poszton. Miután a Newcastle tíz főre fogyatkozott, elkezdett a támadásokba is belépni, majd a mérkőzés végén visszatért a középpályára, és remekül megtévesztette az ellenfelet, ami a győztes gólt eredményezte.
A Liverpool-szurkolók 47 százaléka Szoboszlaira szavazott, ő lett a meccs embere, olvasható a klub bejegyzésében. A közösségi médiában sem találunk rossz szót a válogatott csapatkapitányára, nagyon úgy néz ki, hogy az hamarosan Liverpoolban egyértelmű lesz, Szoboszlait nem lehet kihagyni a kezdőből, legyen szó bármilyen posztról.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!