Busch ügyész fiát is kihallgatták

Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.

Lándori Tamás
2018. 04. 11. 11:53
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tanúként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Busch Balázs ügyészt, a különösen jelentős kárt okozó csalással gyanúsított sztárügyvéd, Busch Béla fiát – tudta meg a Magyar Nemzet. Értesüléseink szerint az ügyben heteken belül, akár még májusban vádat emelhetnek a volt bíró, az ELTE jogi karának egykori tanszékvezetője ellen.

A gyanú szerinti elkövetési érték ráadásul jelentősen nőtt az elmúlt időszak nyomozása révén. Busch Béla őrizetbe vétele után félmilliárd forintról és huszonhét sértettről beszélt lapunknak a Fővárosi Törvényszék szóvivője. Most – informátoraink beszámolója szerint – már körülbelül 700 millió forint elcsalása szerepel az iratokban, és a becsapottak száma is nőtt. 

A vádhatóság szerint Busch úgy kért nagy összegű, többmilliós kölcsönöket számos ismerősétől – volt tanítványaitól, kollégáitól, sőt még egy nyugalmazott törvényszéki bírótól, Miszori Lászlótól is –, hogy pontosan tudta, nem képes visszafizetni ezeket. E mellett ügyvédi visszaélés és sikkasztás is szerepel a gyanúsításban, mivel egy tízmilliós letétet nem adott vissza a jogosultnak. 

Hogy hová tűnt el ekkora vagyon, azt kérdésünkre még Busch egyik közeli ismerőse sem tudta megmondani. Az ügyészség viszont már szinte semmilyen végrehajtható értéket nem talált nála: az ismert ügyvéd korábbi értékes villája, irodája, építési telke és luxusautója már mások nevén szerepel.

Forrásaink szerint ezzel kapcsolatban hallgatták ki az ügyészek saját kollégájukat, Busch Balázst is. Úgy tudjuk, a pályája elején járó ügyész egy meglehetősen nagy értékű ingatlanban lakik, amelynek fele részben tulajdonosa is. A kiszivárgott információk szerint ugyanakkor Busch Balázs el tudott számolni vagyonával a kihallgatás során – ezt meghaladóan pedig megtagadta a vallomástételt apjával kapcsolatban.

Édesapja közben már előzetes letartóztatásban van – ezt az ellene folyamatban lévő másik büntetőeljárásban rendelte el a Budapest Környéki Törvényszék. Abban az ügyben Busch Béla Oszter Sándor oldalán ül a vádlottak padján. A vád szerint nagyjából ötvenmillió forintot csalt ki egy adóvisszaéléssel vádolt vállalkozótól azzal az ígérettel, hogy kapcsolatai révén segít a férfinak elkerülni a börtönt és az előzetest – ezzel pedig befolyással üzérkedést követett el. Az ügyvéd korábban házi őrizetben volt, rácsok mögé végül márciusban azért került, mert az ügyészség bejelentette, telefonlehallgatási anyagok bizonyítják, hogy Busch vette rá egyik vádlott-társát, Keserű Sándor Izraelt, változtassa meg terhelő vallomását. Az ügyész szerint pénzt is ajánlhatott cserébe, ami azért érdekes, mert – mint fentebb írtuk – hivatalosan szinte nincs vagyona.

Busch Béla korábban a Kulcsár-ügyben is eljárt védőként, illetve képviselte Habony Árpádot, Orbán Viktor miniszterelnök titokzatos tanácsadóját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.