Több mint ötvenmillió forinttal károsította meg az I. kerületieket V. Naszályi Márta

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kilencvennapos hosszabbításokkal, pályáztatás nélkül, alacsony bérleti díjért adta ki a V. Naszályi Márta féle városvezetés az I. kerület egyik legértékesebb üzlethelyiségét, amellyel mintegy ötvenötmillió forinttal károsította meg a helyieket – mutatott rá a Fidesz kerületi polgármesterjelöltje. Böröcz László szerint az ellenzéki városvezető átgondolatlan és felelőtlen vagyongazdálkodást folytat, így baloldali üzleti köröknek lehetősége van visszaélni különböző kiskapukkal.

2024. 05. 07. 15:53
Borítókép: Az I. kerület rendkívüli testületi ülése, Váradiné Naszályi Márta polgármesterrel. (Fotó: Teknős Miklós)

Mint mondta, 2022. júniusa és 2023. szeptembere között az önkormányzatnak a kilencvennapos bérbeadások következtében csak 9,2 millió forint bevétele keletkezett, ezzel szemben a pályáztatást követően, 2023 szeptembere és 2024 szeptembere között 64 millió forint bevétellel számolhat. 

„Körülbelül 55 millió forint a különbség, ekkora kárt okozott V. Naszályi Márta ezzel az egyetlen üggyel”

– húzta alá Böröcz László. Hozzátette, az 55 millió forintos károkozás annak fényében tűnik különösen arcátlanságnak, hogy a „kedvezményes” időszak alatt a cég megháromszorozta nettó árbevételét, amely százmillióról 356 millióra emelkedett.

A fideszes politikus szerint látható, hogy V. Naszályi Márta rossz városvezető. – Átgondolatlan és felelőtlen vagyongazdálkodást folytat, így baloldali üzleti köröknek lehetőségük van visszaélni különböző kiskapukkal. Június 9-én véget vetünk a rossz baloldali városvezetésnek, és egy felelős, az I. kerületi polgárokért dolgozó önkormányzatot fogunk építeni – jelentette ki Böröcz László.

Borítókép: V. Naszály Márta (Fotó: Teknős Miklós)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.