Újabb mérföldkőhöz érkezett a Mandoki Soulmates. Ahogy ígérték, a Budai Vár falai között ezen az estén nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épült emlékmű. A Szentháromság tér fölött gyülekező felhők és az eső játéka a fénnyel nem zavarta, hanem kísérte a Mandoki Soulmates jubileumi koncertjét. Leslie Mandoki és világsztárokból álló barátai öt évtized szabadságvágyát ünnepelték, amely egyszerre volt történelmi időutazás és jövőbe mutató hitvallás.
A több ezer fős közönség már az első akkordnál egyetlen szívként kezdett el dobogni. A We Stay Loud sodró lendülete kijelölte az est ritmusát: hangosnak maradni a zene, az emberség és a szabadság nevében. Tony Carey (Room With A View) bensőséges lírája, Richard Bona varázslatos szólója és John Helliwell fúvósainak baráti melege új és új dimenziókat nyitottak.
A Supertramp-himnuszok, Logical Song, Breakfast in America, Give A Little Bit, It’s Raining Again kórussá változtatták a teret. Az eső közben hol eleredt, hol elállt, mintha maga a természet is részt vett volna a koncert dramaturgiájában.
A Bartók-inspirálta Hungarian Pictures szvit ragyogott. A Children’s Dance játékossága, az Evening in the Village mély melankóliája és a kétnyelvű Kis kece lányom olyan hidat épített múlt és jelen között, amely ritkán születik meg színpadon.
Júlia Mandoki előadásában a Szomorú vasárnap az este egyik legmegrendítőbb pillanata lett: személyes vallomás, amelyben a nemzeti emlékezet és az emberi fájdalom egyaránt megszólalt, miközben édesapja mögötte állva kísérte a generációk találkozásának szimbólumaként.
Külön hangsúlyt kapott az új korszak zenei manifesztuma, az A Memory of Our Future című konceptalbum dalai, amely egyszerre idézte fel a jelen bizonytalanságait és hirdette a közös jövő iránti felelősséget. Ez az album egy igazi zenei iránytű: a béke, az emberség és az európai egység himnusza, amelyet a nemzetközi szakma a humanizmus ünnepévé emelt. Amikor felcsendült, a közönség arcán látható volt, hogy mindenki saját történetét, saját félelmét és saját reményét hallotta vissza benne.
Leslie-t és a Mandoki Soulmates-t sikerei a Rock and Roll Hall of Fame falai közé repítette, de a legnagyobb elismerés talán mégis itthon, szülővárosában érte, amikor a koncerten felcsendült az Ahol születtem című dal,
mely olyan erővel szólalt meg, mintha egyszerre sűrítette volna magába öt évtized minden állomását: a Bem Klub lázadását, a bátor menekülést, a világ legnagyobb színpadain aratott sikereket és a hazatérés ünnepét. A közönség könnyes szemmel, lélegzet-visszafojtva hallgatta Leslie énekét, amelyben egyszerre rezgett a honvágy, a veszteség és a diadal… az út végül visszavezette oda, ahol született. Így vált a dal személyes önéletrajzból közös himnusszá, magyar vallomássá és egyetemes üzenetté, hisz a szabadság keresése soha nem szakíthat el végleg a gyökerektől. Az est lezárásában pedig Lennon Imagine dala szólalt meg.
