A rezsim kritikusai, köztük a Fideszben csalódottak tömegei akkor is a nyugati világhoz akarnak tartozni, akkor is a Lajtán túli szellemi, tudományos és üzleti világban érzik otthon magukat, ha amúgy látják annak hibáit. Akkor is fontosnak tartják az embert: a minőségi és a fejlődéssel lépést tartó oktatást, a méltó egészségügyi és szociális ellátást, a szabadságot, ha a mostani kormány a nagy szavak ellenére mostohagyerekként tekint a humán területekre. Pénzt von el onnan, gúzsba köti a gondolkodást, a vélemények szabad áramlását – lassan már nyilatkozni sem enged senkit –, menekül az érdemi viták elől. Ennek az illiberális világnak ma már csak annyi a köze Európához, hogy elkölti, ellopja a pénzét. Ameddig lehet.
Orbán múlt nyáron hiába állt ki elsőként Trump mellett, az amerikai adminisztráció nyíltan megüzente: ami most a CEU körül történik, azt ellentétesnek tartják mind az amerikai, mind a magyar érdekekkel. Arról pedig szó sincs, hogy Trump úgy gondolná, érdemes volna személyesen is megismernie ezt a közép-európai fülkeforradalmárt. Nemcsak a szocialisták vagy a liberálisok, de immár a néppárti család számára is kínossá vált az orbáni rendszer közelsége, s bár az EP-frakcióban egyelőre szükségük van a magyar tagok szavazataira, egyre többen látnák őket a közösségen kívül. Az Orbán Viktor által vizionált politikai fordulat nem következik be Európában, a holland, német, francia, olasz példa is azt jelzi, hogy elvesznek a szövetségesei.
Végeredményben azonban sajnos nem csak Orbán Viktor fog veszíteni. A hideg és vad sztyeppén nem lesz jó magányos farkasnak lenni.
