Meglepte a világot Donald Trump amerikai elnök, aki gyors egymásutánban két ellentmondó lépést tett a hat éve tartó szíriai háborúban. A múlt héten kormányzata – Rex Tillerson külügyminiszteren és Nikki Haley ENSZ-nagyköveten keresztül – még azt juttatta a világ tudomására, hogy többé nem Basár al-Aszad szír elnök eltávolítása élvez prioritást az Egyesült Államok számára, hanem a terrorizmus, azon belül is az Iszlám Állam megsemmisítése. Hat háborús év és mintegy 450 ezer halott kellett ahhoz, hogy Washington végre előálljon egy ilyen állásfoglalással, mely nem az amerikai birodalom által előidézett aktuális közel-keleti káosz fenntartása és fokozása, hanem a rend és a béke helyreállításának irányába hathatott volna. Aztán kedden történt egy tökéletesen illogikus esemény Szíriában – állítólag a rezsim vegyi támadással civilek tucatjait ölte meg –, mire Trump tegnapra virradóra mégiscsak csapást indíttatott a kormányhadsereg ellen. A januárban beiktatott amerikai elnök ezzel egyetlen héten két dolgot is megtett, amire eddig sem az Egyesült Államok, sem az általa vezetett nyugati világ nem vállalkozott: először példátlan mértékben csökkentette az Aszadra gyakorolt politikai nyomást, majd végrehajtatta az első közvetlen katonai támadást a rezsimje ellen.
Tudom, hogy Trumpot, a „Twitter-főparancsnokot” divatos kapkodó, megfontolatlan vezetőként jellemezni, de mindez azért meredeknek tűnik. Ahogy annak a feltételezése is, hogy Aszad, a Nyugaton tanult szír elnök (nyugati narratíva szerint véreskezű diktátor) annyira ostoba lenne, hogy nem él a világ legnagyobb hatalmától kapott lehetőséggel, hanem épp ellenkezőleg, azonmód visszaél vele, és tovább feszíti a húrt.
Először is le kell szögezni, hogy a keddi „vegyi incidenst” – néhány cikkében még a BBC is csak így volt hajlandó aposztrofálni az Idlib tartományi eseményt – felelősen egyelőre nem lehet senkinek a nyakába varrni. Csak az tűnik biztosnak, hogy a megdöbbentő képeken láttatott áldozatok valamilyen mérgezésnek lettek kitéve. Nem történt azonban objektív vizsgálat, így éppúgy elképzelhető, hogy a rezsim gépei hajtottak végre vegyi támadást, mint az, hogy a helyi iszlamista ellenzék vegyi fegyvereinek tartalma szivárgott ki egy hagyományos bombákkal végrehajtott csapás nyomán. Ami azt illeti, Oroszország kezdeményezésére, amerikai közreműködéssel és az ENSZ illetékes szerve felügyelete mellett a rezsim 2013-tól hivatalosan felszámolta harcanyagkészletét. Ez persze nem jelenti azt, hogy bizonyosan nem maradt vegyi fegyver Szíriában, azt viszont végképp nem, hogy külföldről nem kerülhetett oda, vagy egyszerűbb változatait nem állíthatták elő helyben. Nem hagyható ki a vezetés-irányítás kérdése sem: a háborús viszonyok közepette a harctéri parancsnokok nem feltétlenül a legmagasabb politikai szempontok figyelembevételével cselekszenek.
A csapásmérő robotrepülőgépekkel végrehajtott amerikai támadás részletei is beszédesek: átfogó hadművelet sohasem irányulhat egyetlen célpont ellen, ahogy itt történt. Nem szokás előre figyelmeztetni az ellenfelet sem. S ha egy specifikus képességétől kell megfosztani az ellenséget, azt hatékonyan kell csinálni: a megtámadott légibázis felszállópályáját nem tették használhatatlanná, és számos harci gép érintetlen maradt. Néhány szíriai veszett oda, oroszoknak a hajuk szála se görbült.
Ha az amerikai csapást mára virradóra és az elkövetkező napokban nem követi újabb, akkor nem lehet mást hinni, mint hogy egyszeri erődemonstrációnak lehettünk tanúi. Trump uszkve százmillió dollár értékben megmutatta a választóinak, a szír elnököt támogató Vlagyimir Putyinnak és az épp vele vacsorázó Hszi Csin-pingnek, hogy képes meghozni a legkeményebb döntést, bevetni a világ legerősebb haderejét.
