S akkor mégis ki tesz igazságot azok között, akik a kormánysajtófotókon láthatatlan tüntetőktől féltik a hazát, és azok között, akik a vezénylő tábornok ellen indultak, de „Tél tábornok” rövid úton hazakergette őket? Hát Kósa Lajos. Nem, ezúttal nem viccelünk. A Fidesz frakcióvezetője keddi parlamenti felszólalásában arról beszélt, hogy Brüsszel (no megállj csak!) a villamos energia árát uniós szinten kívánja meghatározni. Az ellenzéket pedig arra intette, lehet ugyan mindenféle utcai tiltakozásokat támogatni, az áram árának emelkedése azonban „minden egyes díjfizető bukszáját drámaian fogja érinteni”. S ebből a perspektívából nézve tényleg tökéletesen mindegy, hányan (nem) tüntetnek az amerikai egyetem vagy az orosz követség előtt. A Fidesz már régóta nem azoknak politizál, akik olyan elvont eszmékért hevülnek, amikkel fűteni sem lehet. Hanem a díjfizetőknek, akiknek valóban drámai fenyegetést jelent, ha nő a rezsi vagy nem csökken az alapélelmiszerek ára. Akik egzisztenciális szorításban élik a mindennapjaikat, így nem kunszt őket kék plakátokkal vagy sárga csekkekkel rémisztgetni.
Valóban ez a két Magyarország lenne? A tüntikézőké és a bukszájukkal szavazóké? A meccset pedig úgyis az nyeri, aki az utóbbi, népesebb csoportot az előbbi ellen tudja hergelni? Szomorú volna, ha ebben állna a posztpolgári igazság. Az, hogy a rezsiharcnak kitett szavazók ma is sokan vannak és elegen, nem valami nagy győzelem. Az országnak legalábbis biztosan nem. Ahogy az sem, ha a tüntikézők megunják, és nem hazamennek, hanem külföldre. Sokan vagyunk, akik szívesen elcserélnénk ezt a két Magyarországot egy élhetőre – mind szellemi, mind fizikai értelemben. Azt persze nem ez a kormány fogja megteremteni. De ahogy elnézzük, nem is ez az ellenzék.
