Hiszen az ő céljuk amúgy sem a szélsőséges iszlám végleges győzelme, vagy egy egész világra kiterjedő kalifátus kikiáltása. Ahogyan a szó jelentésében magában is benne van, a terror győzelme a félelem elültetése. Ha legközelebb egy anya nem engedi el gyermekét egy koncertre, ha félve vizslatjuk az utasokat a repülőn, gyanakodva kerüljük ki az ülésen hagyott hátizsákokat, vagy éppen irtózunk még az idegenek beengedésének gondolatától is – akkor a terroristák apró csatát nyernek.
A hangos harci kiáltások közepette viszont paradox módon a terrortámadások csak elterelik a figyelmet a kényelmetlen kérdésekről. Például, hogy mi vezetett a rettegett Iszlám Állam megszületéséhez? Hogy ki táplálta, hizlalja a szörnyeteget emberrel, fegyverrel és pénzzel? Hogy mégis hogyan van még lőszerük a terroristáknak, amikor Szíriában és Irakban már két háborúra valót kilőttek és felrobbantottak? Honnan vásárolják legmodernebb drónjaikat, ki forgatja profi propagandafilmjeiket, ki terjeszti fertőző ideológiájukat? Ki fizeti zsoldjukat, ki veszi meg olajukat és csempészett műkincseiket? Ki toboroz újabb és újabb merénylőket? És ami a legfontosabb: kik a felelősök ezért a pusztító erőszakért, és felelnek-e valaha bűneikért?
