Pekingi perspektívák

Ha megindul Magyarországra a keleti tőke, abból a magyar társadalom vagy csak pár döntéshozó profitál majd?

Ami a hétvégén Pekingben, a magyar miniszterelnök részvételével megrendezett találkozón történt, egy új korszak mérföldköve. Közel harminc, többségében a világ keleti feléhez tartozó vezető gyűlt össze, hogy a Kína által kezdeményezett Egy övezet, egy út stratégiáról gondolkozzanak. Az egyszerűség kedvéért csak OBOR-ként (One Belt, One Road) emlegetett program még nem teljesen kiforrott. A 2013-ban meghirdetett stratégia célja, hogy az eurázsiai térség államait – főként kínai hitelből – infrastrukturális beruházásokkal, pénzügyi intézményrendszer kiépítésével szorosabb gazdasági és kereskedelmi együttműködésre ösztönözzék. Ha az OBOR megvalósul, legnagyobb nyertese Kína lesz: miközben a partnerállamoknak nyújtott hiteleik kamatoznak, az azokból épült úthálózat kínai cégeknek biztosít megrendeléseket, s olcsóbbá és gyorsabbá teszi az áruik és szolgáltatásaik nyugatra irányuló exportját.

Volt már ehhez hasonló a történelemben, legutóbb nem is olyan rég. 1989 novemberében Washingtonban ültek össze kutatók, politikusok, az IMF és a Világbank vezetői, hogy kidolgozzák a neoliberális közgazdaságtan mint egyetemes gazdaságpolitika szerkezetét. Ez később washingtoni konszenzus néven vonult be a történelembe. A latin-amerikai, illetve a rendszerváltozás küszöbén álló kelet-közép-európai országoktól elvárt gazdaságpolitikai programban teljesedett ki a második világháború lezárása óta épített, nyugati világrend. Ahogyan aztán Kína erősödött, a washingtoni konszenzus univerzális pozíciója úgy gyengült meg. 2004-ben a Kissinger Associates elemzőcég igazgatója, Joshua Cooper Romeo alkotta meg a pekingi konszenzus fogalmát, s jóslatai beigazolódni látszanak. A 2008-as gazdasági világválság alapjaiban rengette meg a washingtoni konszenzus rendszerére épülő globális pénzvilágot, a fiskális apokalipszis azonban nem minden gazdaságot érintett ugyanolyan rosszul. Az Egyesült Államok GDP-je tavaly 1,6 százalékkal növekedett, míg Kínában az elmúlt évek drasztikus csökkenése ellenére is 7 százalék körüli növekedést mértek.

S bár Peking ezt következetesen tagadja, a gazdasági-pénzügyi együttműködésen az OBOR stratégiája túlmutat. A 2014-ben megalapított Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank (AIIB), a kelet-közép-európai országok és Kína közötti kooperációt támogató 16+1 Együttműködés arra utal, hogy gőzerővel készül a Kelet-központú világ saját intézményrendszere.

Magyarország ebben a folyamatban egyre fontosabb szerepet játszik. Ha fenntartásokkal is kell kezelnünk a kormánykommunikáció állítását, miszerint hazánk Kína legfontosabb partnere a régióban, a keleti nagyhatalom nyilván értékeli a magyar kormány lelkesedését. A hétvégén Hszi Csinping kínai államfő Pekingben személyesen is fogadta Orbán Viktort, s aláírták a két ország közötti stratégiai partnerségről szóló megállapodást, amiért a magyar fél évek óta lobbizott. A korábban temetett Budapest–Belgrád-vasútvonal esélyei is jelentősen javultak. A visszafizetendő kínai hitelből épülő beruházást korábban stoppoló Brüsszel a lapunk által megszerzett dokumentumok szerint hamarosan zöld jelzést adhat. Magyarország ősszel szervezi meg a 16+1 Együttműködés idei csúcstalálkozóját, s a hírek szerint a beruházás első kapavágását az eseményre időzítené a kormány.

Azért pár kérdésre még várjuk meg a választ! Elsőként arra: ha megindul Magyarországra a keleti tőke, abból Pekingen kívül vajon a magyar társadalom vagy csak pár szerencsés döntéshozó profitál majd? Sajnos a Budapest–Belgrád-vasútvonalból egyelőre csak annyit látni, hogy a keleti hitel felhasználása nem történik majd átláthatóan, ugyanakkor mindenképpen vissza kell fizetnünk. A világrend átalakulása ráadásul nem csak pénzkérdés. Politikai elitünktől azonban felesleges elvárni a globális tudatot. Félő, hogy bolyongó komphajó maradunk, ami mindig éppen ott horgonyoz le, ahonnan a kapitány és legénysége a legtöbb pénzt reméli.