Mintha kicsúszott volna a talaj Orbán Viktor lába alól a legutóbbi uniós csúcson, de ezt korántsem a közte és Emmanuel Macron között lezajló rövidke ütésváltás okozta. A szokásos, a csúcstalálkozó lezárását követő sajtótájékoztatónak a politikai kommunikáció logikája szerint úgy kellett volna kezdődnie, hogy a miniszterelnök hosszasan értekezik arról, milyen előrelátó volt a kormány. Mert valóban úgy állnak a dolgok, hogy az Európai Unió végleg belátta, a külső uniós határok megerősítésének nincs alternatívája, és a határokon kívül menekültállomásokat kell nyitni annak megállapítására, ki a gazdasági migráns és ki a menekült. Orbán Viktornak triumfálnia kellett volna az EU felett, amiért az évek óta nem képes végrehajtani azt, amit ő már régen mondott. Egyet le kell szögeznünk, a magyar álláspont időtállónak bizonyult, és épülget az Európa-erőd, még ha erről a liberális véleményformáló elit mélyen hallgat is. A terrorizmus, a kiberbűnözés, a kontrollálatlan határátlépési gyakorlatok árnyékában sorra perzselődnek fel azok a megingathatatlannak hitt meggyőződések, amelyeket a liberális demokrácia szentként tisztelt. A kormányfő ezért aztán győztes hadvezérként tekinthetne szét a demokratikus eszmék romjainak csúcsán kesergő, terrortámadásokkal nyűglődő, a jóléti állam eszméjének temetésére készülő nyugati országok felett. Brüsszelben nem tette. Megteszik majd helyette mások, a kormánypropaganda boszorkánykonyháján sürgölődő séfek és kukták.
Számára inkább az lehet elgondolkodtató, hogy mindeközben a „populista tömegek” lázadásának hangja nem alakult át törvényeket formáló erővé sem Hollandiában, sem Franciaországban, és Olaszországban 2009-es megalakulása óta nem egyértelmű, hogy az Öt Csillag Mozgalom milyen mély megújulást tud hozni. A lázadás éve most mindenképpen elmarad, későbbre tolódik.
Akadnak viszont olyan fejlemények, amelyek valóban aggasztók lehetnek Orbán Viktor és kormánya számára. Az egyik az, hogy egyre inkább magunkra maradunk ebben a 27 tagúra csökkenő unióban. A britek David Cameronnal az élen egykor masszív erőt jelentettek a mi oldalunkon a nemzetállam–föderalizmus vitában. De távoztak a kávéházból. Nem hiába mondta a kormányfő közvetlenül a brexitnépszavazás utáni uniós csúcson egy éve, nehéz lesz az új partner megtalálása. Eddig nem is sikerült. A visegrádi országok közül Csehország és Szlovákia is kezd kifarolni a külön utas politika mögül. És lehet, hogy közben globális branddé vált a V4 – mint ahogy a hétvégén Szijjártó Péter fogalmazott –, de arról mi is tehetünk, hogy a Nyugat szemében a négyek az akadékoskodás szimbólumai lettek, ahol kiismerhetetlen keleti emberek gyülekeznek, szervezkednek.
