Fogd a pénzt és fuss!

Nagy lehetőséget hagyott ki Magyarország az európai uniós pénzek koncepciótlan és korrupt elköltése miatt.

Bár ömlik hozzánk az uniós támogatás, ám hazánk mégsem csatlakozik ahhoz az európai ügyészséghez, amely az EU-s pénzekkel való visszaélések ügyében hivatott nyomozni és vádat emelni. Pedig volna mit vizsgálni. Még a Miniszterelnökség által nemrégiben kiadott tanulmány sem tagadja, hogy nagy lehetőséget hagyott ki Magyarország az európai uniós pénzek koncepciótlan és korrupt elköltése miatt. A felzárkózásra kapott pénzek elfolytak, a magyar régiók évről évre hátrébb csúsznak az európai ranglistán. Mára már Brüsszelnek is szemet szúrt, hogy a körülményes pályáztatási rendszer, illetve a személyre szabott törvények miatt a kormányhoz közel álló körök tarolnak a pályázatokon, s túlárazva valósítják meg beruházásaikat. A Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF) adatai is alátámasztják, nálunk lopják el a legtöbb uniós támogatást: csak 2013 és 2016 között a kifizetések 4,16 százalékára rúgtak a javasolt pénzvisszatartások vagy -visszatérítések, ami tízszerese az európai átlagnak (0,43 százalék).

A helyzet lesújtó, Orbánék mégsem kérnek egy valódi, nemzetek feletti nyomozó hatóságból. Érvként a szokásos Brüsszel-ellenes mantrával hozakodnak elő, miszerint ez is csak egy újabb központosítási kísérlet, szuverenitást csökkentő lépés. Trócsányi László igazságügyi miniszter azzal tetézte mindezt, hogy az új ügyészség felállítása a meglévő uniós bűnüldözési intézményeket, így az Eurojustot és az OLAF-ot gyengítené. Nehéz ennél hamisabb érvet találni, hiszen e két hatóság eleve eszköztelen, csak ajánlásokat tehet. Amelyeket a jelek szerint a legkevésbé sem vesz komolyan a kormány, illetve a Polt Péter vezette Legfőbb Ügyészség. Az OLAF által alátámasztottnak talált visszaélési ügyek – ami csak a jéghegy csúcsa – mindössze tizedében jutottak el a vádemelésig a magyar hatóságok.

Miután a korrupció épp azokban a tagállamokban jár leginkább a csúcsra, amelyek a legnagyobb haszonélvezői az uniós támogatási politikának, az EU igazságügyi biztosa a napokban újfent felvetette: a közös ügyészségből kimaradó tagállamok 2020 után nem részesülhetnek majd az uniós forrásokból. Ma még ez csak üres fenyegetésnek tűnik, de Brüsszelben egyre inkább teret nyer a felfogás: ha egy tagország élvezni akarja az európai összefogás előnyeit, akkor be kell tartania bizonyos szabályokat. Érthető a törekvés: senki nem fizet szívesen annak, aki eldorbézolja a mások által nehezen megkeresett pénzt, és még háborog is azon, ha valaki ezt szóvá teszi.

Az Orbán-kormány persze húzza az időt a csatlakozással, amíg csak lehet, s közben további tíz-, sőt százmilliárdnyi károkat okoz az országnak. Szinte nincs olyan nap, hogy ne derülnének ki újabb mutyigyanús ügyek. Ezek egy része a „törvényesített” korrupció kategóriájába tartozik, vagyis esély sincs arra, hogy a központi „haveri lenyúlórendszer” bármely tagja lebukjon. De ahol a feljelentésig jutnak a dolgok, gyakran ott sem lát okot az ügyészség a közbelépésre: jó példája ennek a Nyíregyháza Sóstó projekt, ahol a gyanú szerint a 2,1 milliárdos turisztikai fejlesztési pénz akár felét kitevő kár is keletkezhetett, de a nyomozást megszüntető határozatban az áll: nincs ott semmi látnivaló. Kíváncsian várjuk, hogy például a lapunk által feltárt edelényi szörpház esetében indul-e vizsgálódás annak kiderítésére: hogyan lehet az, hogy a 26 millió forintos támogatásból épített vállalkozás székhelyének kifejezetten családiház-jellege van? Vagy lesz-e következménye annak, hogy Pusztaottlakán 250 millió forintból építhet kerékpáros-túraközpontot egy olyan egyesület, amely ellen fél év alatt négy adóhivatali végrehajtás indult? És még hosszan sorolhatnánk a hasonló eseteket.

Amíg az Orbán-kormány távol tartja az országtól azt az ellenőrző szervet, amely képes lenne hatékonyan ellenőrizni a pénzek elköltését, addig szinte senki és semmi nem szab gátat az ilyen ügyeknek. Ezeken kevesek keresnek nagyon sokat – ám egy ország veszít sokkal többet.