Sokszor érezzük, hogy az orbáni állam előszeretettel avatkozik bele az emberek életébe, illetve ott is központosít, ahol nem kellene. Ugyanakkor vannak olyan területek, ahol az állam nélkül tényleg nem megy: ilyen a bérlakások építése. Ma is több mint 600 ezerre tehető azoknak a száma, akik még kormányzati támogatással sem tudnak saját tulajdonú lakást venni, miközben nem tudják megfizetni az elszabadult albérleti árakat sem. Persze kereshetnének olcsóbb önkormányzati vagy állami bérlakásokat, ha lennének: az országban mindössze 140-150 ezer ilyen ingatlant tartanak számon, és egy részük szinte lakhatatlan.
Az Orbán-kormány azonban egyelőre semmi jelét nem mutatja annak, hogy belátható időn belül szándékában áll támogatni a szociális vagy egyáltalán bármilyen célú bérlakások tömeges építését. Pedig – kis túlzással – még gondolkodnia sem kellene: a szakmai és a civil szervezetek évek óta rendszeresen raknak le eléjük szinte kész koncepciókat, programokat. Tegnap épp a Habitat for Humanity Magyarország adta át javaslatait a nemzetgazdasági tárcának. Ezek egy része arra irányul, hogy rendezze a jogszabályi környezetet, mert ez sem kedvez a hosszú távú bérbeadásnak. Az eddigi tapasztalatok alapján azonban valószínűleg ez a dokumentum is ott végzi, ahol a többi: egy íróasztalfiókban. Amit egyébként teljesen érthetetlennek tart a szakma, mert viszonylag kevés pénzből is jelentős javulást lehetne elérni a területen.
Becslések szerint tíz esztendőn át évi ötezer bérlakás felépítésére lenne szükség a rászorulók elhelyezéséhez, ami évi 40 milliárd forint körüli kormányzati támogatást igényelne, illetve talán még ennyit sem, ha mindezt az Európai Unió forrásaiból is meg lehetne finanszírozni. Rejtély, hogy miközben a kormány tízmilliárdokat költött a meg sem valósult budapesti olimpia tervezésére, 30 milliárdot szán a 2019-es Európai Makkabi Játékokra, 103 milliárdot a júliusi vizes vb-re és százmilliárdokból épít stadionokat, addig nem jut pénz a bérlakások építésére. Pedig a társadalmi és a nemzetgazdasági előnyök sem lennének elhanyagolhatók: százezrek lakhatási problémái oldódnának meg, miközben a nagy cégek is könnyebben tudnának az ország egészéből munkaerőt toborozni, ha könnyebb lenne a költözés. Amennyiben évi tízezer bérlakás felhúzásával számolunk – ugyanis nemcsak szociális, hanem a középosztály által vonzónak talált, minőségi bérlakásokra is szükség van –, ez mintegy 44 ezer embernek adna munkát. Tovább pörögne az építőipar, gyarapodna a GDP. Újabb megrendelésekhez juthatnának a kormányközeli – így az energetikától kezdve a turizmuson át a bankolásig szinte mindenhez értő Mészáros Lőrinc-érdekeltségű – cégek is. Igaz, szakértők szerint az ilyen típusú építkezéseken kisebb lehet a haszon, mint ahogyan a bérlakások fenntartása és üzemeltetése is viszonylag drága, munka- és időigényes feladat.
Ettől azért még mindenki nyerne az ügyön, ám ha jól értjük Lázár János kancelláriaminiszter szavait, a kormány nem is érti, mi szükség van bérlakásokra. Egy kormányinfón az I. kerületi fideszes polgármester, Nagy Gábor Tamás meglepően olcsó várbeli lakásbérlésével kapcsolatban a következő hangzott el: „ha nem lenne az önkormányzatnak meg az államnak lakása, akkor ilyen probléma nem lenne”. Ugyanakkor Lázár János feltűnően harcos támogatója a magas építésű panelek visszabontásának, ami viszont olyan drága mulatság, hogy abból akár új házakat is lehetne építeni.
Ötletel tehát a kormány lakásügyben, de a legészszerűbb, az egyes nyugat-európai országokban – ahol a bérlakások aránya a 30-50 százalékot is eléri – bevált és a szakma által is javasolt megoldásokkal nem foglalkozik. Szemlátomást hiányzik a politikai akarat, hogy ne csak a tehetőseket, hanem a legszegényebbeket is támogassák. Ez is arra mutat: a magyar társadalom egyharmadáról, a középosztályról leszakadó emberekről lemondott a kormány.
