Kevés nyomasztóbb dolog van annál, mint amikor tudjuk, hogy egy szörnyűség előbb vagy utóbb, de mindenképpen be fog következni. Vannak, akik szerint ezzel meg lehet, sőt meg is kell tanulni együtt élni, de a többség körül mégis ott lebeg az elkerülhetetlenség, és az ebből fakadó kiszolgáltatottság érzése. Pünkösdvasárnapra virradóra ilyesmivel szembesültünk. A kereszténység harmadik legfontosabb ünnepére időzítve érte újabb terrortámadás a brit fővárost. Először egy furgon hajtott nagy sebességgel a London Bridge-en sétálók köze, majd az autóból kiugró terroristák késsel támadtak a járókelőkre és a közeli szórakozóhelyek látogatóira. Az összehangolt merényletekben legalább hét ártatlan ember halt meg, és csaknem félszázan kerültek kórházba. A rendőrök a három támadót végül lelőtték. Csak a 2015-ös párizsi terrortámadások után megnövelt számú speciális járőrök gyorsaságának (az első riasztástól számolva nyolc percen belül végeztek a dzsihadistákkal) köszönhető, hogy nem lett több halottja a kegyetlen mészárlásnak.
Párizs, Brüsszel, Nizza, Berlin, vagy legutóbb Manchester tragédiái önmagukban (az áldozatok számát, az elkövetés módját, célpontjait vagy brutalitását tekintve) egy-egy új fejezetet jelentettek az európai civilizáció elleni támadások fekete könyvében. A hétvégi londoni támadás azonban egy teljesen új könyv borítóját jelzi. A Kelet és a Nyugat, vagy az iszlám és a kereszténység jelenkori küzdelmében még nem fordult elő Európában, hogy az utóbbi vallás egyik legjelentősebb ünnepére időzítve érje támadás annak tagjait. Egészen szombat éjszakáig.
Az európai embereket évek óta fenyegető terrortámadások ilyetén kiteljesedésének azonban voltak előjelei. Egyik az volt, amikor tavaly az Iszlám Állam két szimpatizánsa túszokat ejtett az észak-franciaországi Rouen egyik elővárosának templomában, és elvágták a 85 éves Jacques Hamel atya torkát. Ez volt az első modern kori alkalom, hogy az európai keresztény szakralitás egyik helyszíne lett a dzsihadista támadás célpontja. A látványos külsőségekre (ha úgy tetszik, a szimbolikára) oly hajlamos kalifátus üzenete egyértelmű volt: már nem vagytok biztonságban Isten házában sem!
Keresztényként különösen fájó, hogy a londoni támadással bekövetkezett az, amitől jó ideje tartani lehetett. Ráadásul az sem lehet véletlen, hogy – a húsvét és a karácsony után – éppen a harmadik legnagyobb keresztény ünnepre, az egyház születésnapját jelentő pünkösdre időzítették a merényletet. Az üzenete itt is egyértelmű: már nem vagytok biztonságban az ünnepeiteken sem!
A már több mint egy hete tartó ramadán, a muszlimok szent hónapja kezdetén egyébként az Iszlám Állam szokásához híven teljes háborúra szólította fel híveit a nyugati „hitetlenek” ellen. „Támadjátok meg őket az otthonaikban, a piacaikon, az utcáikon és a gyülekezőhelyeiken” – üzenték egy YouTube-on közzétett videóban azoknak az „európai muszlim testvéreknek, akik nem érik el az Iszlám Állam földjét”. Vagyis azokat a másod- vagy harmadgenerációs bevándorlókat szólították fel (ismét) mészárlásra, akik már évtizedek óta európaiként élnek.
A hétvégi merénylet után azonban Theresa Maynél is betelt a pohár. A brit kormányfő arról beszélt, hogy eddig túlzottan toleránsak voltak „az extrém, gyűlölet vezérelte iszlamizmussal” szemben, de ezen változtatni kell. Az előre hozott brit parlamenti választásokra készülő May a dzsihadisták terjeszkedését gátló, négypontos programot jelentett be. Egyelőre csak remélni lehet, hogy ez tényleges megoldást jelent majd – nemcsak a brit, hanem az európai terrortámadásokkal szemben –, és nem a helyzet szülte népszerűségnövelő lépés a kampányban gyengén szereplő May részéről. Az utóbbi nemcsak a szigetország, hanem Európa, és az egész kereszténység számára is rossz hír lenne, mivel ez azt jelentené, hogy az elkövetkező években az iszlamista terror árnyékában leszünk kénytelenek megélni a keresztény ünnepeket.
