Az Egyesült Államok elejét szeretné venni a stabilitásnak azokon a területeken, ahonnan egy másik hatalom kiemelkedhet A retorikát leszámítva az Egyesült Államoknak nem különösebben áll érdekében a béke Eurázsiában – ezeket a mondatokat a magyar származású amerikai geostratégiai guru, George Friedman vetette papírra 2009-ben, A következő száz év: Előrejelzés a XXI. századra című könyvében. A Stratfor elemzőcég alapítójának munkáját ugyan sokan tudományos fantasztikumnak tartják a „fehér kesztyűs” kutatói világban, leegyszerűsítő pragmatizmusa mégis zene a már sok mindent hallott, s ennek megfelelően illúzióit vesztett kelet-közép-európai hallgatóság számára.
Bármit is gondoljunk Friedmanről és jóslatairól, ha van jó pillanat, amikor a fenti mondatokat citálni érdemes, akkor most van. Az Egyesült Államok törvényhozásának ugyanis immár mindkét háza elfogadott egy olyan átfogó szankciós törvénycsomagot Oroszországgal (mellesleg Iránnal és Észak-Koreával) szemben, amely aktívan bünteti azokat a harmadik feleket is, akik ha óvatosan is, de fenntartani, illetve fejleszteni kívánják gazdasági kapcsolataikat Moszkvával. A lépés sújtana számos európai energetikai nagyvállalatot, első körben azokat, amelyek részt vesznek az Északi Áramlat II. vezeték építésében, de távlatilag körvonalazódik olyan szigorítás is, amely az atomenergetikai együttműködést – akár Paks II.-t is – célba veszi.
Donald Trump, aki a bevett washingtoni elittel szemben folytatott tavalyi elnökválasztási kampányában az oroszokkal való kiegyezés ígéretét hordozta, aligha állhat az – ő jogköreinek a szűkítését is eredményező – érvénybe lépés útjába. A Fehér Ház fura ura ugyanis roppant nehéz belpolitikai helyzetben van: épp a választásba való állítólagos orosz beavatkozás miatt lehetetlen megvalósítani eredeti elképzeléseit, mert abban azonnal a Kremlnek való kiszolgáltatottsága bizonyítékát láttatnák ellenfelei. Mint azt már korábban megállapíthattuk, az ügyben zajló vizsgálatok magában hordozzák annak a lehetőségét, hogy idővel alkotmányos elmozdítási eljárás induljon az elnök ellen.
Hogy a kalapács alól az üllő se hiányozzon, a törvényhozás épp most utasította el azt az előterjesztést, amellyel az előző demokrata elnök nevével fémjelzett Obamacare egészségbiztosítási rendszert helyezték volna hatályon kívül, teljesítve ezzel Trump egyik legfontosabb választási ígéretét. A jelenlegi erőviszonyok között ez csak úgy volt lehetséges, hogy az elnök pártjának, a republikánusoknak a soraiból néhányan átszavaztak az előző kormányzat „történelmi örökségét” védő demokratákhoz. Micsoda meglepetés, hogy a szenátus talán legmegrögzöttebb, szó szerint hidegháborús, oroszellenes héjáját, John McCaint is a kollaboránsok között találjuk!
Nem mellesleg az a szép az egészben, hogy az alagút végén Trumpnak a napfényt is megmutatják. A szankciós törvénycsomag ugyanis leplezetlenül egyengeti a terepet az amerikai cseppfolyósított földgáz (LNG) európai exportja előtt. Ez márpedig a vadkapitalista előzményekkel bíró elnök számára ígéretes perspektíva: ha Obama örökségének eltörlésével nem is tudja kielégíteni szavazóit, legalább az „Amerika mindenekelőtt!” kampányszlogen teljesülését valamivel alá tudja támasztani.
Az ügyben rendkívül tanulságos az a folyamat, ahogy ezt a kívülálló üzletembert, aki ügyes populizmussal feltört az Egyesült Államok élére, lépésről lépésre elképzeléseinek feladására kényszeríti a bevett washingtoni elit, amelyet ebben a kontextusban a birodalmi jelzővel is kitüntethetünk. Bizony, milyen gyenge is tud lenni az elnöki tisztség, ha hordozója árral szemben kíván úszni!
Persze itt, Kelet-Közép-Európában mi jobban tesszük, ha nem Trumpért aggódunk, hanem magunkért. Mert ami most itt körvonalazódik, annak egy későbbi fázisában minket vethetnek – minden ellenkező irányú híresztelés dacára lelkiismeret-furdalás nélkül – a húsdarálóba.
