Háromból egy vébé

Most pár napig legyen a sportolóké a főszerep – a múzsák között a fegyverek nem ropognak.

Háborúban hallgatnak a múzsák, a múzsák között viszont a fegyverek nem ropognak. Elcsendesülnek most az azeri wifi, a balatonfüredi félkész parkoló, a margitszigeti futókörre pakolt kerítés, a méregdrága dunai ugrótorony, az utolsó pillanatban toborzott sofőrök és operatőrök vagy a 325 millióért „köznembeszerzett” balatoni rendőrhajók által keltett hullámok. A világ most tényleg ránk figyel, mégpedig lélegzet-visszafojtva. (És szerencsére nem is azért, amiért mostanság általában szokott.) A Halászbástyára, Széchenyi megvalósult víziójára, a Pestet Budával összekötő Lánchídra, a vári panorámára, a Gellért-hegyre, a gyönyörű Dunára és a festői Balatonra. Hogy kellett-e ez nekünk, és hogy a bármilyen értelemben vett haszon felül tudja-e múlni a 130 milliárd forintos ráfordítást – aminek egy részét valóban több évtizedes infrastrukturális lemaradásunk behozására költötték el –, nos: ezzel a vébé végén keményen el kell számoltatni az ország vezetését. Akkor derül ki az is, a 2024-es olimpiai álom kormányzat általi elhajítása helyett milyen víziót tár elénk egy „részolimpia” sikeres, avagy sikertelen megrendezése.