Kulcskérdés

A legkeresettebb rövidkaraj vagy a sertéscomb esetében másfél év alatt visszaaraszolt a korábbi szintre az ár, a vásárló szempontjából tehát az áfacsökkentésnek annyi.

Hal, vadhús, kenyér, tartós tej, zöldség, gyümölcs, fürdőszolgáltatás, gyógyászati segédeszközök: zajlik a nagy versenyfutás, mind több ágazat képviselői lobbiznak a terméküket vagy szolgáltatásukat sújtó általános forgalmi adó csökkentéséért. A kormány kegyesen válogat a „kuncsorgók” között: miután 2012-ben „világbajnok” szintre, 27 százalékra tornázta fel az áfa legmagasabb kulcsát, minden évben kiszemel egy-két ágazatot, amelynek megkegyelmez, és öt százalékra mérsékli az adóját. Teszi ezt persze úgy, hogy a rezsicsökkentések mintájára sietve közli is, hogy mennyit takarít meg ezzel a kedves fogyasztó: épp a minap tudhattuk meg az agrártárca államtitkárától, hogy az eddig bejelentett élelmiszeráfa-csökkentések átlagosan évi mintegy 50-60 ezer forintot hagynak egy négytagú magyar család zsebében. Szinte már várjuk az újabb milliárdos óriásplakát-kampányt is e témában – pedig az áfacsökkentés sem csodafegyver. Erről a legújabb adatok alapján is meggyőződhetünk: miközben az idei legalacsonyabb inflációt regisztrálta júniusban a statisztikai hivatal, addig a sertéshús – melynek forgalmi adóját tavaly vágta vissza a kormány 5 százalékra – 15,7 százalékkal drágult az egy évvel korábbihoz képest.

A vásárlók tehát nem sokáig örülhettek az olcsóbb karajnak, lapockának, tarjának. Ez azért is tanulságos, mert hosszabb távon hasonló pályát írhat le a baromfi, a tojás és a friss tej ára is, amelyek forgalmi adója január óta mérséklődött a bűvös ötszázalékos szintre. De miért is illant el ilyen gyorsan a kezdeti árelőny? Hiszen az áfacsökkentés elvileg jó dolog. Sőt, maga az általános forgalmi adó is igen kedvező gazdasági hatású, könnyen beszedhető adónem. Ezért a szakértők még azt is hajlandók neki elnézni, hogy nem igazán méltányos, mivel az összes pénzüket elköltő szegényeknek jövedelemarányosan nagyobb terhelést jelent, mint a gazdagoknak. Ettől függetlenül elvileg mindenki jól jár, amikor mérséklődik az áfakulcs: olcsóbb lesz az adott termék vagy szolgáltatás, kevésbé éri meg adót csalni, fehéredik a gazdaság. Ám hogy a gyakorlatban kinek jó, az attól is függ, hogy a kereskedők mennyire hajlandók átadni vevőiknek a legjobb esetben 22 százalékos kedvezményt. Bár a nemzetgazdasági tárca időnként megfenyegeti a bolttulajdonosokat, hogy rájuk küldi a versenyhivatalt, igazából nincs olyan jogszabály vagy eszköz, amely kikényszeríthetné, hogy a kereskedők épp annyival vágják vissza az adott termék árát, amennyivel az adótartalom csökken.

Így aztán nem feltétlenül lesz az áfacsökkentésből árcsökkenés, sőt az ellenkező irányú mozgás automatizmusa a jellemző, amint a sertéshús példája is jól mutatja. A legkeresettebb rövidkaraj vagy a sertéscomb esetében – némi kilengéstől eltekintve – másfél év alatt szép lassan visszaaraszolt a korábbi szintre az ár, a vásárló szempontjából tehát az áfacsökkentésnek annyi. Magyarázat persze akadt bőven: „fokozódott” a nemzetközi helyzet (a kínaiak nem győzik venni a sertéshúst), drágult a takarmány, emelni kellett a dolgozók bérét, és még sorolhatnánk az okokat, amiért a fogyasztók kezdeti öröme és az árcsökkenés köddé vált.

Persze nem tudhatjuk, milyen árcímkékkel szembesülnénk a boltokban, ha nem lett volna adómérséklés. Ám ha csak a sertés és a baromfi áfáját vágják vissza, joggal merül fel például a nyúl- vagy a kacsatartók körében, nekik miért nem jár a kedvezmény. Vajon csak a húslobbi egy részének, netán Csányi Sándor érdekeltségeinek kívánt kedvezni a kormány? Ha valóban a fogyasztók érdekeit tartaná szem előtt, hallgathatna a szakértőkre, akik már régóta az áfa általános mérséklését javasolják. A szelektív csökkentés ugyanis torzít, s csak egy ágazattal arrébb rakja az adócsalókat. A jelek azonban azt mutatják, folytatódik az eddigi irány: jövőre a drága vadhús kerül sorra. Csak sikerült egy olyan területet találnia a hatalomnak, ahol az adócsökkentéssel a gazdagok jólétét tudja tovább növelni.