A napok óta tartó vita annyi eredményt legalább hozott, hogy a témában nem járatos emberek számára is világosabb lett talán a kép: érthetővé vált, hogy a lombikprogram nem jár feltétlenül magzatgyilkossággal. A gyermekvállalás mellett amúgy elkötelezett katolikus egyház bizony az élére állhatna azoknak a fórumoknak, amelyek modern és életigenlő módon teszik tisztába ezeket a kérdéseket. A püspöki konferencia elnöki posztját is betöltő Veres András megnyilatkozása után ennek elszállt az esélye.
Mindezzel együtt az eset túl is mutat önmagán. Felveti, hogy a történelmi egyházak minden pozitív változás és nyitás ellenére gyakran még mindig nehezen találják a hangot a társadalommal. Illetve nem is általában az egyházak, hiszen számtalan kiváló pap, lelkész dolgozik a végeken, és tesz sokat – valódi pásztorként – jó ügyekért, közösségépítésért, segít a szociális ellátásban, és így tovább. De egy-egy szerencsétlen és maradi főpapi megnyilatkozás sokkal szélesebb tömeghez jut el, mint a hétköznapi kis csodákról szóló hírek, és nagyon sok eredményt lerombol.
Divat is szidni mindazt, ami a hagyományos, konzervatív értékek alapját képezi, szinte fel sem kapjuk már a fejünket az ilyesmire. Ám ezzel együtt a társadalom jelentős része – nem csak a templomba járók – elvárja, hogy a történelmi egyházak erkölcsi mércét állítsanak a közélet elé. Ne vegyenek részt a napi pártpolitikai harcokban, de a nagy ügyekben igenis hallassák hangjukat: nem kell mást tenniük igazából, mint a tízparancsolat alapján választ adni a hétköznapok fontos kérdéseire. Széles a spektrum a korrupciótól a humán területek elhanyagoltságán át a népesedésig. Azt legalább Veres András is elismeri, hogy a lombikprogramból született gyermek nem hibás a történtekért, de vigasz-e ez akkor, amikor szerinte megszületnie sem lett volna szabad? Hívő katolikusként állítom: ez a helyzet védhetetlen.
