A születés temploma

Veres András már gondolatmorzsáinak augusztus 20-i elejtésével hibát követett el.

Elhíresült lombikbébis kijelentésével Veres András lényegében nem tett mást, mint nagyon szigorúan képviselte a katolikus egyház réges-régen megfogalmazott hivatalos álláspontját. A püspök úr mondatai országos témává nőtték ki magukat; valószínűleg nincs olyan közügy, amiről az elmúlt pár napban harsányabb vita dúlt volna a közösségi média felületein. Talán nem is pontos kifejezés a vita, hiszen a megnyilvánulók elsöprő többsége elítélte a püspök szavait, és különböző módon mind azt fogalmazta meg, hogy a mesterséges megtermékenyítés révén megszületett gyermekeknek ugyanolyan joguk van élni, mint bárki másnak.

Az egyház alapvetése szerint az élet a fogantatással kezdődik, vagyis a magzatok egy részének megsemmisítésével járó metódussal éppúgy gyilkosságot követnek el a résztvevők, akár az abortusszal. Persze a képet jelentősen árnyalja, hogy ebben az esetben mégiscsak egy új élet létrehozása a cél, de való igaz, hogy az eljárás legitim etikai kérdéseket vet fel. Az ilyen kérdéseket azonban megvitatni, elemezni, kibeszélni kell, nem pedig félmondatokkal letudni, sziklát dobva az állóvízbe.

A püspök úr lapunknak adott interjújában négy nap múltán árnyalta a képet, bár ne tette volna! Leszögezte, hogy: „a lombikbébiprogrammal az a probléma, hogy nem a férfi és a nő természetes kapcsolatában fogan meg az élet”, „egy lelkipásztor ilyet soha nem tanácsolhat”, így aztán a papok is hibásak. Továbbá pedig: „Attól függően, hogy mennyire volt tudatos” a pár részéről a lombikbébiprogram melletti döntés, „ennek mértékében a bűne súlyosabb vagy kevésbé súlyos”. Fájdalmas szavak ezek.

Veres András már gondolatmorzsáinak augusztus 20-i elejtésével hibát követett el. Hibát, mivel olyan teljesen érthető kijelentésekre sarkallt az egyház tanításaitól amúgy nem idegenkedő embereket is, miszerint az ő Istenük igenis az élet oldalán áll, az életre mond igent. Erről a megközelítésről azt gondolhatnánk, az egyház számára is elfogadható, még ha árnyalatokkal is. Most kiderült, hogy itt világok ütköznek.

A napok óta tartó vita annyi eredményt legalább hozott, hogy a témában nem járatos emberek számára is világosabb lett talán a kép: érthetővé vált, hogy a lombikprogram nem jár feltétlenül magzatgyilkossággal. A gyermekvállalás mellett amúgy elkötelezett katolikus egyház bizony az élére állhatna azoknak a fórumoknak, amelyek modern és életigenlő módon teszik tisztába ezeket a kérdéseket. A püspöki konferencia elnöki posztját is betöltő Veres András megnyilatkozása után ennek elszállt az esélye.

Mindezzel együtt az eset túl is mutat önmagán. Felveti, hogy a történelmi egyházak minden pozitív változás és nyitás ellenére gyakran még mindig nehezen találják a hangot a társadalommal. Illetve nem is általában az egyházak, hiszen számtalan kiváló pap, lelkész dolgozik a végeken, és tesz sokat – valódi pásztorként – jó ügyekért, közösségépítésért, segít a szociális ellátásban, és így tovább. De egy-egy szerencsétlen és maradi főpapi megnyilatkozás sokkal szélesebb tömeghez jut el, mint a hétköznapi kis csodákról szóló hírek, és nagyon sok eredményt lerombol.

Divat is szidni mindazt, ami a hagyományos, konzervatív értékek alapját képezi, szinte fel sem kapjuk már a fejünket az ilyesmire. Ám ezzel együtt a társadalom jelentős része – nem csak a templomba járók – elvárja, hogy a történelmi egyházak erkölcsi mércét állítsanak a közélet elé. Ne vegyenek részt a napi pártpolitikai harcokban, de a nagy ügyekben igenis hallassák hangjukat: nem kell mást tenniük igazából, mint a tízparancsolat alapján választ adni a hétköznapok fontos kérdéseire. Széles a spektrum a korrupciótól a humán területek elhanyagoltságán át a népesedésig. Azt legalább Veres András is elismeri, hogy a lombikprogramból született gyermek nem hibás a történtekért, de vigasz-e ez akkor, amikor szerinte megszületnie sem lett volna szabad? Hívő katolikusként állítom: ez a helyzet védhetetlen.