Nem sok dologban következetes az Orbán-kormány, de ha családtámogatásról van szó, kétségtelenül bőkezű. Ezt a vonulatot erősíti a tegnapi bejelentés, miszerint január elsejétől minden harmadik vagy többedik gyermek születése után elengednek egymillió forintot a család jelzáloghitel-tartozásából. Az intézkedést már májusban beharangozta Orbán Viktor a családok világkongresszusán, és a kormányzat kommunikációs gépezetét ismerve még sokszor fogunk erről hallani a 2018-as választási kampány hajrájában. Úgy tűnik, a jövő évi voksolás egyik fontos témája – az állandó migránsozás és sorosozás mellett – a családtámogatás lesz, aminek valóban számos pozitív eleme van. Lehet persze azon lamentálni, hogy miért pont a választás előtt emelik meg a családi adókedvezmény mértékét, és adnának új kedvezményeket a diákhiteleseknek, de kétségtelen, hogy a Fidesz eddig is aktív volt ezen a téren.
Ám jól körülhatárolt aktivitásról van szó. A munkához, a rendszeres és nem alacsony jövedelemhez kötött támogatásokra szánt forrásokat (mint a gyed vagy a családi otthonteremtési kedvezmény) folyamatosan növeli, míg az univerzális, pusztán a gyerek létezése jogán igénybe vehető, illetve az alacsony jövedelmű háztartásokat célzó ellátásokra (gyermekvédelmi támogatások) szánt költségvetési forrásokat csökkenti. A fő csapásirány a hagyományos családmodell, és minden ettől eltérő törekvés vagy élethelyzet csupán mellékág, amely nem kap támogatást. Szinte kizárólag jómódú és/vagy nagycsaládos középosztályban gondolkodik, figyelmen kívül hagyva, hogy az elmúlt évtizedekben sok minden megváltozott. Nem foglalkozik a szegényebb vagy az egyszülős családok helyzetével: az Orbán-kormány immár nyolcadik éve nem hajlandó emelni a családi pótlékot, amely 40 százalékot vesztett azóta reálértéken. Ráadásul soha egy mondattal sem kívánja megmagyarázni, hogy miért teszi ezt a minden gyereket célzó, de a szegénységben élő családok költségvetésében különösen fontos tétellel.
Mint ahogyan nem hajlandó csökkenteni a termékekre és a szolgáltatásokra rakott világbajnok, 27 százalékos áfát sem (csak egy-két szektorban, ha eleget lobbiznak érte), amivel mindenki jól járna. Egyes számítások szerint a „jelzálogbébik” néhány ezer forinttal mérsékelhetik a havi törlesztőrészletet, de ezzel évente csak 15–17 ezer család élhet. Az általános áfacsökkentés is ezreket hagyna a zsebekben havonta – méghozzá mindenkiében. A kormány azonban szemlátomást nem gondolkozik olyan családtámogatási fejlesztésben, amely az összes gyerekhez és gyereket nevelő családhoz eljut.
A mostani intézkedések azt a grandiózus célt szolgálják, hogy 2030-ig, tehát tizenkét év alatt a termékenységi rátát a jelenlegi 1,46-ról 2,1-re növeljék. Kár, hogy az intézkedés kevéssé tekinthető erre alkalmasnak. Az embereket ugyanis nem csak a pénz motiválja a gyermekvállalásban. Különös, hogy a rendre a keresztény-konzervatív értékrendre hivatkozó kormány mennyire szem elől téveszti a probléma gyökerét, pedig intő jelek – a fiatalok kivándorlása, vagy hogy az élve születések száma tavaly sem érte el a 2010 előtti szintet – eddig is voltak.
Mi kell manapság három gyerek vállalásához? Mindenekelőtt elég nagy lakás, ami drága. Szükség van még stabil, magas jövedelemre, ami keveseknek adatik meg, ha nem Mészáros Lőrincnek hívják. S végül kiszámítható jövőre. Ez utóbbi azonban kormányunk hektikus gazdaságpolitikája miatt nem látszik. Látszik viszont az oktatás és az egészségügy ellehetetlenítése, a jövőnket elvileg megalapozó európai uniós pénzek ellopása vagy pazarlása.
Ezek után ne csodálkozzunk, ha a statisztikai hivatal friss kutatásából is az derül ki, néhány éven belül további 370 ezer ember hagyhatja el az országot. Nincs ugyanis az a családbarát demográfiai program, amellyel sikeresen ellensúlyozni lehetne a versenyképes tudás és gazdaság hiányát.
