Teljes tévedés azt hinni, hogy az úgynevezett kvótaperben ma várható döntésnek az a tétje, nyer-e vagy veszít a magyar kormány. Ezen az ügyön csak nyerni tud. Belpolitikai értelemben mindenképpen, s a választások közeledtével egyéb szempont most már végképp nem számít.
Az Európai Unió Bíróságának az EU bel- és igazságügyi minisztereinek tanácsa által többségi – vagyis nem egyhangú, konszenzusos – szavazással elfogadott döntés jogszerűségéről kell állást foglalnia. Azt ugyanis Magyarország és Szlovákia megtámadta, mondván, a tagállamokat ilyen módon nem lehet menedékkérők befogadására kötelezni. A két ország keresete azt akarja megakadályozni, hogy például hazánk 1294 olyan személy kérelmét bírálja el, akiknek jogi státusa eltér a sokat emlegetett illegális migránsokétól. A mai döntésnek az Európai Unió egészét tekintve nincs különösebb gyakorlati jelentősége; a kvótarendszer a vitától függetlenül nem, vagy legfeljebb akadozva működik. A menekültek szétosztását a gyakorlatban mások is szabotálják, csak nem csinálnak belőle szuverenitási kérdést. Taktikáznak, de nem érdekük eljátszani az unió fekete bárányának szerepét.
Ha a bíróság a magyar és a szlovák fél javára dönt, lehet ünnepelni. Megállítottuk Brüsszelt, Dávid legyőzte Góliátot. Ha – mint az az előzetes főtanácsnoki vélemény ismeretében valószínűsíthető – veszítünk, a mai nap a Fidesz választási kampányának nyitánya lesz. Most aztán jöhet a csúcsra járatott brüsszelezés, sorosozás. A kevéssé tájékozottak számára még hihetőbben lehet a déli határkerítés létét a jövő évi választás tétjeként megjelölni, miközben a pernek ez nem tárgya, Brüsszel pedig a kerítést igazán sohasem támadta. Ráadásul Orbán Viktor és kormánya okkal hivatkozhat arra, hogy a külső határvédelem tekintetében az idő Magyarországot igazolta, s az Európai Unió számos más országa volt az, amely a kérdésben – ha lassan is, de – módosított két évvel korábbi álláspontján. Így belpolitikai kockázata annak sincs, hogy pénzt követelünk a kerítésépítésért Brüsszeltől. Ha kapunk, az siker, ha – mint az szintén valószínűsíthető – nem, megint lehet az uniót szidni. Miközben persze erős túlzás kategorikusan azt állítani, hogy megvédtük Európát a migránsáradattól. A legjobb persze az lenne a Fidesznek, ha a menekültkvótával kapcsolatos jogi procedúra elhúzódna, és a választáshoz közelebbi időpontban születne ítélet. Vagy utána, hiszen a propagandagépezet még határozottabban tudná sulykolni, mi a választás „valódi tétje”.
Érdemes megemlíteni, hogy 1294 ellenőrzött menedékkérő aligha borítaná fel az etnikai viszonyokat (a Rogán-féle kötvénymigránsok jóval többen vannak), ám az óvatosság annyiban érthető, hogy egy ilyen, a két évvel ezelőtti rendkívüli helyzettel indokolt döntés veszélyes precedenst teremthet. Hisz ne feledjük: a kormány és médiája tudatosan nagyítja fel ugyan a fenyegetést, de ha nem is hozzánk, Európába továbbra is nagy számban igyekeznek bejutni menedékkérők. És jó ideig ez nem is fog változni.
Miközben a kormány azt hangsúlyozza, hogy a külső „ellenségtől” megvédi az országot, a belső veszélyekről méltatlanul kevés szó esik. Hét év után már érdemes mérleget vonni, a rendőrségi statisztikák mögötti világot is alaposabban szemügyre venni. Azok a jelenségek, amelyeket úgy nyolc-tíz éve még oly hangosan kárhoztatott a jobboldal, s amelyekről ma kevesebb szó esik a nyilvánosságban, valóban eltűntek? Az a kormány, amely e tekintetben elődei neoliberális felfogását követve inkább növeli a jövedelmi különbségeket, s nincs komplex terve a leszakadó térségek felemelésére, valóban megvédi az országot? Néhol mintha migránsok nélkül is valóságos no-go zónák árnya sejlene fel egyes híradások mögött, és nemcsak az északkeleti végeken, hanem a fővárosban is. Nem aggasztó, hogy a tetszetős statisztikai adatokat megkapargatva egy több részre szakadó országra lelünk?
Roppant izgalommal várhatjuk tehát, hogyan alakul a nagy kvótaháború aktuális ütközete.
###HIRDETES###
