Csak azért is kisvasút!

Akárhogy legyen is, az EP-vizsgálatokat megelőző acsarkodás nem vet jó fényt a magyar kormányra.

Adna kölcsön őstermelő ismerősének, ha az lenne az üzleti filozófiája, hogy ha nem lehet eladni a krumplit, akkor legközelebb még nagyobb területet ültet be vele? Vagy hallott már olyan autógyártóról, amelyik a modellje iránti kereslet pangására a típus gyártásának felpörgetésével reagál? Gyanítom, a válasz mindkét kérdésre: nem. Azért nem, mert sem az autógyár, sem az őstermelő nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy amit csinál, az hasznot hoz vagy veszteséget. Néha fennállhat persze olyan helyzet is, amikor teljesen mindegy, hogy a beruházás mennyibe kerül és hogyan térül meg. Nem a jóléti beruházásokra, az egészségügyre vagy az oktatásra gondolok, mert ezeknél is illik tisztában lenni a költségekkel és a várható haszonnal. Hanem azokra a presztízsberuházásokra, amelyek jellemzően illiberális demokráciákban szolgálják az uralkodó elit politikai érdekeit. Úgy, ahogy nálunk a felcsúti kisvasút.

Persze lehet azon polemizálni, hogy a vonalra szükség volt-e, vagy sem. Az utasszámok inkább arra engednek következtetni, hogy nem. De ezt a vitát mégis maga a miniszterelnök zárta le, amikor kijelentette: „Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig.” Ez a kijelentés azért árulkodó, mert olyan üzleti modell nem létezik, amelyik a piac vagy a társadalom ellenállásából remél hasznot. Ha igény van rá, akkor a vasutat meg lehet hosszabbítani, de csak azért, mert valakik támadják, nem lehet. Még Orbán Viktornak sem.

Ha egy sikeres vállalkozó a saját pénzén készíttet tizenkét márványoroszlánt a kertjébe, hogy megmutassa, ki az alfahím az utcában, ahhoz senkinek semmi köze. De ha valaki hasonló célzattal részben uniós forrásból építtet kisvasutat a falujába, akkor a legkevesebb, hogy idővel megjelennek nála az EU ellenőrei, és utánanéznek, mire adtak pénzt. Emiatt durcáskodni – hogy finoman fogalmazzak – nem elegáns. Márpedig a magyar kormány épp ezt teszi, amikor akadályokat gördít a héten hazánkba érkező EU-s költségvetési ellenőrző bizottság elé. Az elé, amelyik egyéb uniós pénzből finanszírozott beruházások mellett a 4-es metró építését, a Budapest szíve programot és a felcsúti kisvasutat is vizsgálná.

A kormány – indoklása szerint – attól tart, hogy politikai szándék vezeti majd az ellenőröket. Kettős mércét emlegetnek, és emlékeztetnek rá, hogy bezzeg a szocialista kormányok idején eszük ágában sem volt Magyarországra jönni. Deutsch Tamás azt igyekezett elérni, hogy az ellenőrzésekre csak a 2018-as parlamenti választások után kerítsen sort az unió. Lázár János pedig küldött egy levelet Inge Grässlének, az ellenőrző bizottság elnökének, amelyben azt írta: különösen felháborítónak tartja, és kategorikusan el is utasítja, hogy a több ezer társfinanszírozásból történetesen azt a projektet vizsgálják, amelyet a magyar miniszterelnök szülőfalujában valósítottak meg.

Inge Grässle persze tagadja, hogy politikai indíttatásból szemelték ki a kisvasutat. Így aztán mindenki annak a félnek hihet, amelyiknek akar. Mindenesetre azon sem csodálkoznék, ha az unió képviselőit nem csak a tiszta jobbító szándék vezetné, amikor a Brüsszellel lépten-nyomon összeakaszkodó Orbán Viktornak néznek a körmére.

De akárhogy is legyen, a vizsgálatokat megelőző acsarkodás nem vet jó fényt a kormányra, mint ahogy az sem, hogy nem vesz részt az uniós pénzek elcsalását vizsgáló európai ügyészség megalakításában. Pedig még politikai hasznot is húzhatnának abból, ha a Felcsútra kiszálló ellenőrök nem találnának semmit. Vagy csak apró, rosszindulatú észrevételeket tennének. Persze furcsa lenne, ha nem találnának hibát abban a beruházásban, amelynek bővítéséről bevallottan azzal az indokkal döntenek, hogy csak azért is!