Az égbekiáltó hiányosság pedig nem más, mint az a tény, hogy Magyarország nemzeti melldöngetésben élen járó aktuális vezetői az elmúlt öt évben hagytak leépülni egy alapvető modern állami funkciót, a nemzeti légi szállító képességet. Miközben a miniszterelnök oligarchák üzleti repülőgépein és bérelt járatokon járja a világot, a Malév kezének elengedésével és a honvédség leváltásra régen megérett An–26-os szállítógépflottájának lassú elsorvadásával az állam a földre kényszerült. Nemcsak saját katonáink, vezetőink szuverén szállítására váltunk képtelenné, hanem arra is, hogy bajba jutott állampolgárainkat – lásd hurrikánkatasztrófa, Szent Márton-sziget – kimenekítsük. Számtalan nemzeti sebezhetőségünket ez a kormány a külföldi légierőknek és repülőgép-bérbeadóknak való kiszolgáltatottsággal is gyarapította. Valahol hihetetlenül groteszk, hogy a magyarellenes nemzetközi összeesküvésekkel minket rutinszerűen riogató kormányfő hajlandó magát mindenféle nemzetközi összeesküvésnek teljességgel kitéve repülgetni. Miközben a környező, hasonló anyagi lehetőségekkel bíró országok is fényévekkel megelőznek minket ezen a téren.
Mondani sem kell, hogy ezen a helyzeten a posztjáról rövidesen távozó vezérezredesre testált, kormányszócsővel közvetített ígérgetés – miszerint jövőre aztán tényleg vesznek gépeket – semmit sem változtat. Mivel hosszú ideje mulasztásos állapotban leledzünk, attól ne kelljen már elájulnunk, hogy a közbeszerzés alóli kivétellel „valamit” majd beszereznek, amit mellesleg a vezérkari főnök nemrég NATO-beosztásba távozott helyettese már tavaly is beharangozott – az idei évre.
A kérdés adott hát: ilyen „titkos is és misztikus, kissé utópisztikus” esetekből kiindulva vajon milyen reményeink lehetnek a Zrínyi 2026-ra vonatkozólag?
