Ha ezt a munkát elvégzik, akkor ma nem állna oly tanácstalanul a változást akarók tömege, amikor azzal a kérdéssel szembesül: mégis mi történne az országgal, ha borul a papírforma, és Orbán Viktornak tavasszal távoznia kell? Az elutasításnál, a protesthangulatnál nincs erősebb választói érzelem, de pusztán ennek felkorbácsolására építve most aligha ér célba az ellenzék, hacsak nem követ el valami kapitális hibát a Fidesz. Potenciális támogatóit továbbra is az összefogás/külön indulás témájával traktálja a baloldal, amelynek zaja a programról szóló üzeneteket is elnyomja, már ahol vannak egyáltalán ilyenek. Ahol pedig magabiztosan programot hirdetnek, mint legutóbb a Momentumnál, mintha épp a nagyotmondással próbálnák elfedni az emlegetett aprómunka, tapasztalat és alázat hiányát.
Nem kétséges, a szintén egyoldalúan átírt választási szabályok is számtalan csapdát rejtenek az ellenzék számára. Ám nem látom be, miért lenne szükségszerű, hogy ezekbe az érintettek bele is sétáljanak. A nem elkötelezetten kormánypárti, jelenleg bizonytalan szavazó keresi azt a pártot és helyben azt a jelöltet, amelyről, akiről el tudja hinni, hogy valóban akarja a változást, és van pozitív mondanivalója a jövőről. Fél évvel a választás előtt az egyik, korábban igen fontos szereplő minden jel szerint kijelentkezett ebből a versenyből. A képviselet nélkül maradt baloldali szavazó biztos lehet abban, a neoliberális Gyurcsány Ferenc nyerhet a helyzeten néhány százalékot, ám Orbán Viktort ő már soha nem fogja legyőzni.
Ha kicsit is, de tisztul a kép.
