Régen – amikor köztudomásúlag minden jobb volt – az ember szeretett levelet kapni, mert régi barátok, távoli rokonok írtak olyan dolgokról, amikre kíváncsiak voltunk. Ma bezzeg már csak a villamos művek meg az adóhatóság küld nekünk levelet, és ez jót sosem jelent. A számlák és felszólítások közt akár üdítő kivétel is lehetne a kormány nemzeti konzultációja, de nincs okunk örülni ezeknek a leveleknek sem, mert amit bennük olvasunk, kétszeresen is rossz hír nekünk.
Az első, talán legegyértelműbb, hogy tovább pörög a félelem- és gyűlöletkeltés, és bekopog ahhoz is, aki eddig valahogy ki tudta vonni magát a hatása alól. A recept régi: végy néhány részigazságot – jelen esetben Soros György cikkeinek egyes mondatait –, ragadd ki a szövegkörnyezetből, csavard ki a jelentését, és ami igazán fontos, ismételgesd sokszor! Meglásd, a hatás nem marad el! Hiszen az emberi agy már csak olyan, hogy az ismerős információt jobban szereti az ismeretlennél, így hajlamos elhinni bármit, ha elég sokszor ismételgetik. Pont ezért nem is érdemes haragudni azokra, akik bevették a kormányzati maszlagot, hiszen nem saját döntésük volt, valójában védtelenek voltak a propagandával szemben.
A kérdésekbe csomagolt állításoknak a fele sem igaz, ahogy ezt már a Magyar Nemzet és mások is megírták. Soros György terve létezik ugyan, de az Európai Bizottság minden híreszteléssel szemben nem azt hajtja végre. Valóban szerepel benne egymillió menedékkérő – tehát nem bevándorló, és főleg nem „migráncs” –, de nem mint kívánatos szám, hanem mint tény. Valóban szó van kétszer 4,5 millió forintról fejenként, de véletlenül sem az egyének kezébe, hanem az államkasszába. És persze szó sincs kötelező betelepítési kvótákról, de mindegy is, már rég túl vagyunk a tények világán.
Ennél is rosszabb hír, hogy a hazai fogyasztásra szánt propaganda lehetetlenné teszi az értelmes beszédet egy létező problémáról. Mert migráció volt, van és lesz is, és a nemzetközi helyzet egyre csak fokozódik, hogy egy klasszikust idézzünk. A világban rengeteg ember él közvetlen életveszélyben, vagy csak nyomorban, kilátástalanságban, akik Soros György nélkül is vágynak Nyugatra. Amikor nekünk tántorgott ki Amerikába másfél millió emberünk, akkor sem kellett hozzá összeesküvés, elég volt csak a remény, hogy a tengeren túl siker és gazdagság vár.
A következő években, évtizedekben tehát jobb felkészülni arra, hogy menekültek és bevándorlók – a két fogalom néha nehezen szétválasztható még az egyének szintjén is, de azért próbáljuk meg – milliói fognak kopogtatni Európa kapuin. A magyar kormányzati propaganda és az időnként ugyanolyan alacsony színvonalú ellenreakciók – például a probléma letagadása – pont azt érik el, hogy erről nem lehet őszintén beszélni. Pedig szükségünk lesz egy hatékony menekültügyi és migrációs rendszerre ahelyett, amelyik két éve az Égei-szigetek partjain és a röszkei kukoricásban megsemmisült.
Itthon nyilván kevesen hallottak róla, mert mindent elnyomott a sorosozás zaja, de az Európai Bizottságnak vannak tervei, és nem nagyon hasonlítanak Soros György cikkeire. Vannak benne olyan elképzelések, amelyek biztos nem nyerik el a magyar közönség tetszését – mint a legális migráció lehetőségének bővítése –, de olyan kifejezéseket is olvashatunk benne, mint a „hatékonyabb uniós visszaküldési politika” vagy a schengeni határellenőrzés megerősítése.
Hallott erről valaki? Nem sokan. Fejtegették hosszan „szakértők” az M1 reggeli műsorában? Nem, biztos, hogy nem. Pedig komolyan kellene beszélnünk róla, ha nem akarunk Az ember gyermeke című filmhez hasonló disztópiában élni. Esetleg küldhetne a kormány egy levelet erről is, de nyilván nem fog. Az egyszeri választót nem szabad megzavarni szakpolitikai részletkérdésekkel, vagy fekete-fehér helyett színes, árnyalt képet festeni neki a világ bonyolultságáról, hiszen a végén még összezavarodna, és elfelejtené, hogy ki védi őt meg ebben a veszélyes világban.
