Házhoz jön a propaganda

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A hazai fogyasztásra szánt propaganda lehetetlenné teszi az értelmes beszédet egy létező problémáról.

Kovács Áron
2017. 10. 04. 22:01

A következő években, évtizedekben tehát jobb felkészülni arra, hogy menekültek és bevándorlók – a két fogalom néha nehezen szétválasztható még az egyének szintjén is, de azért próbáljuk meg – milliói fognak kopogtatni Európa kapuin. A magyar kormányzati propaganda és az időnként ugyanolyan alacsony színvonalú ellenreakciók – például a probléma letagadása – pont azt érik el, hogy erről nem lehet őszintén beszélni. Pedig szükségünk lesz egy hatékony menekültügyi és migrációs rendszerre ahelyett, amelyik két éve az Égei-szigetek partjain és a röszkei kukoricásban megsemmisült.

Itthon nyilván kevesen hallottak róla, mert mindent elnyomott a sorosozás zaja, de az Európai Bizottságnak vannak tervei, és nem nagyon hasonlítanak Soros György cikkeire. Vannak benne olyan elképzelések, amelyek biztos nem nyerik el a magyar közönség tetszését – mint a legális migráció lehetőségének bővítése –, de olyan kifejezéseket is olvashatunk benne, mint a „hatékonyabb uniós visszaküldési politika” vagy a schengeni határellenőrzés megerősítése.

Hallott erről valaki? Nem sokan. Fejtegették hosszan „szakértők” az M1 reggeli műsorában? Nem, biztos, hogy nem. Pedig komolyan kellene beszélnünk róla, ha nem akarunk Az ember gyermeke című filmhez hasonló disztópiában élni. Esetleg küldhetne a kormány egy levelet erről is, de nyilván nem fog. Az egyszeri választót nem szabad megzavarni szakpolitikai részletkérdésekkel, vagy fekete-fehér helyett színes, árnyalt képet festeni neki a világ bonyolultságáról, hiszen a végén még összezavarodna, és elfelejtené, hogy ki védi őt meg ebben a veszélyes világban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.