Malka Older tavaly megjelent, egyelőre csak angolul olvasható, Infomocracy című regényében érdekes gondolatkísérlettel állt elő: olyan közeljövőt tárt elénk, ahol a nemzetállamok helyét egy globális rendszer veszi át, és ennek szívét az Információ nevű szoftver adja. Ez olyan, mintha egybegyúrnánk egy híroldalt, egy keresőmotort és egy közösségi site-ot: azonnali információt nyújt bármilyen kérdésről. Ráadásul a világ százezres csoportokba osztott népessége ezen keresztül szavazhat tízévente a saját csoportjának vezetésére – amelyik párt a legtöbb ilyen csoportban győz, az nyeri el a „kétharmados többséget”, mondjuk úgy, ők adják a világkormányt.
Az írónő érdekes, bár kissé ijesztő víziójától egyelőre annyira messze vagyunk, hogy nem csak a nemzetállamok élik virágkorukat, de az internetes szavazás sem terjed olyan sebességgel, mint sokan gondolták volna az évezred kezdetén. Persze különféle elektronikus választási rendszerek kisebb-nagyobb hibákkal és sebezhetőségekkel működnek világszerte, de konkrétan internetalapú választási rendszert egyelőre csak Észtország vezetett be. És bár a módszer a balti államban elég népszerű – a választók harmada él vele –, egyelőre egy ország sem vette át a példát.
Ez azonban nem biztos, hogy így marad. Tavaly a Liberálisok vetették föl, pénteken pedig a Jobbik jelentette be, hogy kormányra kerülésük esetén 2022-től lehetővé tenné a voksok elektronikus leadását, mind a választásokon, mind a népszavazásokon. Példaként Dúró Dóra az imént említett Észtországot hozta, tehát feltehetően az internetes szavazásról, és nem a különféle elektronikus választási rendszerekről beszélt.
Már tavaly is vita bontakozott ki az internetes szavazás kapcsán, mivel az észt eredmények biztatónak tűnnek ugyan, rengeteg probléma is felvetődött az eddig ilyen módon levezényelt választásoknál. Egyrészt a rendszer sebezhetőbb, ami manapság, az egyre élesedő kiberháborúk időszakában nem biztos, hogy előny. Más oldalról viszont sokkal olcsóbb lenne bevezetni valami hasonlót a külföldön élő választópolgárok számára, mint amennyibe a mostani, urnautaztatós módszer kerül.
Az internetes voksolás a Magyarországon lakcímmel rendelkezők, illetve nem rendelkezők, másképp fogalmazva a külföldön élők/dolgozók és a határon túli kettős állampolgárok problémáját is orvosolhatná, mármint azt, hogy a jelenlegi rendszer a praktikus szempontból hasonló helyzetben lévő két választói csoport közül a külföldön élő magyarokat hátrányosan megkülönbözteti. Míg mondjuk egy erdélyi, 2010 óta honosított honfitársunk – éljen és dolgozzon akár Nagyváradon, akár Londonban – szavazhat levélben a választásokon, addig a mondjuk vele akár egy háztartásban élő, magyar lakcímmel rendelkező párja csak a legközelebbi nagykövetségen teheti meg ezt.
Valamiért az Alkotmánybíróság úgy döntött, ez a helyzet nem alaptörvény-ellenes. Pedig azzal jár, hogy a választónak adott esetben több száz kilométert kell utaznia, hogy leadja a voksát. A különbségtétel látszik az eredményeken is: a 2014-es parlamenti választáson világszerte 24 119 ember szavazott a külképviseleteken, míg levélben 128 429 magyarországi lakcímmel nem rendelkező polgár szavazott, ebből 122 638 a Fidesz–KDNP-re.
Talán ezért lehet, hogy a kormánypártokat nem zavarja a kafkai szituáció: valószínűnek tarthatják ők is, hogy a külföldre távozók egy jelentős része nem rájuk adná le a voksát, míg a határon túliak szavazatainak bezsebelésében – a 2014-es eredmények alapján jogosan – bíznak. Arról a tegnapi Magyar Nemzetben olvashattak, hogy 2018-ban már 200 ezer határon túli honfitársunk voksolhat majd érvényesen, szavazatuk pedig akár két-három sorsdöntő mandátumról is határozhat. Nem véletlen, hogy a miniszterelnök már hónapok óta buzdít a regisztrációra. Az internetes szavazás bevezetése tehát akár csak a külföldön tartózkodó állampolgárok esetében sokat javíthatna a demokrácia helyzetén.
