Bár az elmúlt közel nyolc esztendő másról sem szólt, mint egy nagy – vagy több kisebb – szabadságharcról az Európai Unióval, a multinacionális vállalatokkal vagy épp Soros Györggyel szemben, a minap ismét kiderült: az ellenség térfelén is vannak barátok, akik számíthatnak hazánkra. Ennek ékes és friss példája, hogy Magyarország – nem tudni, miért – minden további nélkül rábólintott a világszerte kétes megítélésű amerikai agrártechnológiai óriás, a Monsanto által fejlesztett glifozát európai uniós használatára. (Az Európai Bizottság által kezdeményezett csütörtöki szavazáson egyelőre nem volt meg az engedélyezéshez szükséges 55 százalékos többség, de a kérdés továbbra is napirenden van.)
Még mielőtt Magyarország kormányának a szabadságharchoz és úgy általában a multikhoz való viszonyulását feszegetnénk, nézzük meg, mi is az a Monsanto, no meg a glifozát: a vállalatot az 1900-as évek elején alapították, fő profilja a vegyipar, pontosabban a műanyaggyártás volt – óriási természeti károkat okozva tevékenységével. A cég a 40-es években részt vett az atombomba fejlesztésében is. Az évezred végén aztán a biotechnológiára állt át, s az elsők között hozott létre génmódosított sejtet. A Monsanto remek kutatói 2001-ben még Nobel-díjat is kaptak, napjainkban pedig a GMO-vetőmagok és a mezőgazdasági vegyszerek gyártásában és eladásában világelső a vállalat.
A Nobel-díjas társaság legfontosabb terméke a glifozát, ami a cég gyomirtóinak a hatóanyaga. A baj vele, hogy nemcsak a gazt irtja, hanem az embereket is, hiszen rákkeltő. Legalábbis az Egészségügyi Világszervezet, a WHO szerint. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság semmi kivetnivalót nem talált a szerben, egyéb kutatások viszont igazolják, hogy a gyomirtó bizonyos esetekben a humán embrionális, köldök- és méhlepénysejtvonalakon DNS-töredezést és sejtpusztulást okoz.
Valószínűleg nem(csak) tudományos, egészségügyi kérdéssel állunk szemben, hanem a globális agrárlobbik egymásnak feszülésének lehetünk tanúi. Akár így van, akár úgy, nem áll módunkban igazságot tenni. Tény azonban, hogy a GMO-ban utazó Monsantónak szabadalmi gyakorlata, múltja és termékei miatt világszerte kétes a megítélése. A csapat még a lobbifészeknek tekinthető Európai Parlamentnek is gyanús, amelynek épületéből nemrég nemes egyszerűséggel kitiltották a monsantósokat.
Nincs sok fogódzó tehát annak kezében, aki szeretné megérteni, miért áll ki hazánk egy ellentmondásos megítélésű cég vélhetően egészségre káros terméke, azaz piaci érdekei mellett. Különösen a 2011-ben elfogadott alaptörvény és annak szellemisége ismeretében. Az alkotmány ugyanis rögzíti, a magyar mezőgazdaságnak genetikailag módosított élőlényektől mentesnek kell lennie. Ennek ellenére a Monsanto magyarországi leányvállalata épp húsz éve aknázza ki a kedvező vállalati környezet adta lehetőségeket: tavaly 34 milliárdos nettó bevételt ért el, idén pedig továbbterjeszkedett Bábolna környékén – mutyigyanús körülmények között.
A Monsanto példája azonban ismét igazolja: a szabadságharc legfeljebb a politikai szájkarate szintjén létezik. Az „elmúltnyolcévben” ugyanis nem csökkent a multiknak való kitettségünk; az uniós forrásból megvalósuló térkövezések, kilátótornyok, út- és vasútépítések mellett ugyanis szinte kizárólag az adókedvezményekkel és állami támogatásokkal teletömött nemzetközi nagyvállalatok tevékenysége érhető tetten a különböző nemzetgazdasági statisztikákban. És sajnos csak azokban, a hasznot ugyanis rendszerint hazaviszik. Ezzel szemben a munkahelyek bő 70 százalékát biztosító – kényszerből vagy megszokásból kiskapuzó – kkv-szektort sem morálisan, sem gazdaságilag nem sikerült gatyába rázni.
Aki kényszer szülte helyzetről beszél, és Sorost, a szocikat vagy az uniót okolná, azokat hadd emlékeztessük: 2005–2010 között 111,7 milliárd, 2011–2016 között 165 milliárd forint ment a multiknak. 24 300, illetve 25 ezer munkahelyért cserébe. Jó hír, hogy a kedvezményezettek jobbára autót és nem a népességfogyást serkentő vegyszert gyártanak.
