Szóval azt még csak-csak megértjük, hogy Orbán miért szeretné, ha a kínai tőke európai kapuja lenne Magyarország. Az Egy övezet, egy út kezdeményezésről azonban a miniszterelnökkel ellentétben már nem gondoljuk, hogy az a kölcsönös tiszteleten és a kölcsönös előnyökön alapulna. Sajnálattal kell megjegyeznünk, hogy ez is tanárokra és diákokra osztja fel a világot. Csak a maga kínai módján. Mosolyogva, de ellentmondást nem tűrő mosollyal, valamint a win-win csodálatos gondolatát hirdetve a kínai befolyás növelése jegyében. Mert ne legyen illúziónk afelől, hogy nem geopolitikai célokat követ. Csak a kereskedelem és az infrastruktúra fejlesztésének álarca mögé bújva.
Az Európai Unióban már kezdik felismerni a kínai terjeszkedés fojtogató jellegét, s mind óvatosabb az Egyesült Államok is. Megszabják például a napelemek minimális piaci árát, de Berlin is felébredt, miután a kínaiak megvették az ipari robotokat gyártó legnagyobb német céget, a KUKA-t. Velük szemben Afrika már nincs abban a helyzetben, hogy visszautasítsa a megtévesztően puha és selymes szorítást. Az olyan országok pedig, mint Magyarország is, egyelőre inkább szomorkodnak amiatt, hogy az új „nagy testvér” csak beszél, és nem önti ide a tőkét. Nem baj, a kevesebb néha több.
