A 2017-es év embere egy pocakos, babaarcú, idétlen frizurájú figura volt, akit első ránézésre senki sem venne komolyan. Másodjára sem. Sőt: akármit mondott és tett ebben a mindjárt véget érő, kifejezetten ostoba esztendőben, sokadjára is kérdéses marad, hogy mit célszerű gondolni róla összességében.
Amikor a magyar miniszterelnök megpendítette anno, hogy a lázadás éve következik menetrend szerint, a felvetést, miként illik, haladéktalanul elhelyeztük a megfelelő dobozban. Abban, amelyben a kampányszövegeket tartjuk. Így utólag mégis érdekes, hogy bár a világforradalom nem tört ki – így annál is kevésbé diadalmaskodhatott –, egy csaknem rokon értelmű fogalom uralkodóvá emelkedhetett. A lázadástól a lázongáson át a hőzöngésig nem annyira bejárhatatlanul hosszú az út. Persze sorsdöntő pillanatokban nem árt tudni köztük a különbségeket. Hiszen megeshet, hogy nem csupán országok, de az egyre billegősebb egyensúlyok miatt valamennyiünk sorsa dől el azon, hogy némely magas státusú személyek rendelkeznek-e az árnyalatok felismerésének alapvető képességével.
Egy szó, mint száz: a hőzöngés mindent vitt ebben a tizenkét hónapban. Hogy is történhetett volna másként akkor, amikor a világ – még mindig – vezető hatalmának élén egy született troll folytathatta ugyanazt a trollkodást, amelyet üzletember és valóságshow-szereplő korában fejlesztett tökélyre, majd vitt sikerre kampányában is. Szerencse vagy sem, még nem eldönthető, de: időközben az is bebizonyosodott, hogy bármennyire szeretné maximumra pörgetni önnön extravagáns karakterét, egy amerikai elnök nem lehet más, mint egy amerikai elnök. A pozíció árnyéka átléphetetlen. A legtrollabb troll sem szabadulhat törvényi korlátaitól és héjáitól sem. Donald Trump vonata is elindult szépen a síneken, de bárhogy kiabál, csak utasa a szerelvénynek – igaz, annak a legfontosabb –, és nem masiniszta. Az amerikaiak viszonya oroszokkal, kínaiakkal, Nyugat-Európával, Izraellel, arabokkal, bárkivel így is, úgy is olyasmi, mint republikánus időkben lenni szokott.
