A Szentírás aprólékos részletességgel idézi fel Jézus életének több epizódját, de a születéséről csak egy száraz, hűvösen tárgyilagos mondatra futotta Szent Lukácstól, a többi evangélistától még annyira sem. „Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott neki szállás” – írta Szent Lukács. Ám ebből a szikár mondatból is érdekes és fontos következtetésekre juthatunk. Úgy tűnik, a szülés idején Mária egyedül volt. József bizonyosan nem tartózkodott mellette, akkoriban még nem volt divat az apás szülés, a gyermek világra jötte körüli teendőket az asszonyok végezték. A születés misztériuma titokzatos volt a férfiak számára.
De Máriát bába sem segítette, egyedül látta el magát és újszülöttjét, különbül, mint egy mai magánklinika csapata. Semmi jele a vajúdás fájdalmának, az alélt állapotnak, a vérnek és a csatakos verejtéknek, a köldökzsinór elvágásának, a csecsemő lemosásának. Jézus születésének nem volt szemtanúja – miként a feltámadás pillanatának sem –, ezért nem tudni pontosan, mi történt, csak annyi biztos, hogy nem hétköznapi módon ment végbe. Érthető, hogy Lukács szemérmes beszámolóra szorítkozott, mintha arra ügyelt volna, hogy amit leírt, ne mondjon ellent a hagyománynak, de vitatható hitelességű elemeket se vegyen át. Hiszen sokféle fantasztikus történet keringett a keresztény közösségekben, és szerencsére az apokrif iratok jó részüket meg is őrizték. A Pszeudo-Máté evangéliuma elbeszéli, hogy József és Mária még nem érkeztek meg Betlehembe, amikor Mária érezte, hogy elérkezett a szülés ideje. Egy barlangban húzódtak meg. József elment bábát keresni, de mire két asszonnyal is visszatért, Mária megszülte gyermekét, aki nyomban saját lábára állt, és járni tudott.
Az egyik bába, Zelómi megvizsgálta Máriát, és felkiáltott: „Uram, nagy uram, irgalmazz! Ilyet még nem hallottam, de elképzelni sem tudtam, hogy valakinek tele legyen tejjel a melle, s egy megszületett fiúgyermek tanúsítsa, hogy az anyja az, aki szűz. És semmi vérfolt sincs az újszülöttön, és a fájdalom semmi nyoma a vajúdón! Szűzen fogant, szűzen szült és szűz maradt!” (Bollók János fordítása)
A másik bába, Salómé nem hitte el, amit Zelómitól hallott, és ő is megvizsgálta volna Máriát, de ahogy hozzáért, elszáradt a keze. Ám megérintette Jézus pólyájának szegélyét, és meggyógyult. A VIII–IX. században összeállított könyv ötvözi az évszázadokon át megőrzött hagyományt az intézményessé lett egyház hivatalos tanításaival. A keresztény közösségek kezdettől fogva vallották Mária szűz voltát. Úgy tartották, hogy érintetlen maradt a szülés alatt és után is. Ebből már a II. században éles teológiai viták támadtak. A nagy szentháromságtani viták lezárása után, 649-ben Lateránban zsinaton hirdették ki a Mária mindenkori szüzességéről szóló dogmát.
