Üröm az örömben, hogy még a mostani siker sem szünteti meg azokat a bizonyos fentebb emlegetett strukturális gondokat. A tanulók és tanítók túlterheltségét, a kurrens világtrendektől való lemaradottságunkat, vagy a kőkorszakian ostoba és felesleges, adminisztrációs jellegű kötelező köröket például, hogy csak néhányat említsünk. Nem is beszélve az infrastruktúráról és a finanszírozásról.
Merthogy, és erre még a PIRLS is világosan rávilágított, az oktatás minősége bizony kőkeményen pénzkérdés is. A hátrányból indulók versenyképességét az iskola hivatott javítani, erre azonban azok az intézmények, amelyek maguk is anyagi gondokkal küzdenek, egyszerűen nem képesek. Feketén-fehéren kimutatható, jelentős különbség van a szegény és gazdag iskolákban tanulók-nevelkedők teljesítménye között. Néhány napja pedig azt is megírtuk, hogy a magyar oktatás bizony a „megállítandó” Brüsszel köldökzsinórján lóg: az összes kiadás több mint ötödét uniós forrásból fogjuk fizetni a következő két évben – ez több száz milliárd forintot jelent. 2020 után viszont sokkal kevesebb lesz a vissza nem térítendő támogatás, és jelentősen emelkedik a vállalandó önrész, vagyis addig van időnk egy hatékonyan és fenntarthatóan működő oktatási rendszer létrehozására. Ha ez nem sikerül, a jelenlegi állapot konzerválására is százmilliárdokkal többet kell majd fordítanunk, mint amennyit most költünk. Hogy egyáltalán jó irányba tartunk-e, az évek óta kérdés. Jó ötlet-e az alaptanterv megváltoztatása? Mire lesz elég a pedagógusok bér-, az iskolák forráskorrekciója? Meg tudjuk-e sikeresen újítani a tanárképzést? Meglátjuk. Az viszont biztos, hogy a kormánynak beton helyett a tudásba kell öntenie a brüsszeli milliárdokat, amíg még vannak. Ami egész biztosan így is lesz – már ha maradt még ott „fönt” bárkiben valódi tenni akarás a közös jövőnkért.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!