Két dilemma merül fel. Az egyik: nem mindegy, hogy a felmerülő valóságos problémákra valóságos, higgadt, tartalmas megoldásokat keresünk-e, vagy kacsalábon forgó kártyavárak építésére használjuk őket. Ebből adódik a másik: ügyesen kell ellenfelet választani, bárki és bármi legyen az. Miért ne ábrázolhatnánk veszélyesnek és félelmetesnek azt, ami erőtlen, idétlen, gyámoltalan? Miért ne állíthatnánk, hogy el akarják tőlünk venni, amit szeretünk, és ami a miénk – mint a karácsony –, akkor is, ha kizárt, hogy bárki képes lenne erre? Minél hatalmasabb a mesebeli sárkány, annál nagyobb hősök leszünk, ha lecsapjuk a hét fejét. Vagy ha azt hazudjuk ideje jöttén, hogy isten bizony mi csaptuk le mindet.
Mint mindig és már megint: semmi nem drága. Miért ne költözhetne be a karácsonyfa alá a miniszterelnök kampányostul? Nem épp szívmelengető látvány, ahogy egyszerre gondterhelten, de magabiztosan és kajánul somolyog a szaloncukrok és a gömbdíszek mögül, de az idő addig is neki dolgozik, amíg sikerül elzavarni őt onnét.
Minimum pár napra. Abba viszont egyelőre bele sem merek gondolni, hogy milyen irtóztató veszélyben fognak forogni majd a húsvéti tojások – egyfajta fundamentumok gyanánt – 2018 márciusának végén, áprilisának elején, kampányzárás kellős közepén. Hadd szögezzem le máris: nem hagyjuk! Nem adjuk a tojásainkat a senkiházi rablónépségnek!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!