De van még itt más is: a NATO–Ukrajna és az EU–Ukrajna kommunikáció jelképes csatornáinak blokkolásával egy időben és attól függetlenül Magyarország a mai atlanti fősodortól elkódorogva intenzíven kokettál Moszkvával két stratégiai ágazatban is. Miközben a brüsszeli–washingtoni elvárás a szocializmusból örökölt energetikai és haditechnikai függőség gyors csökkentése lenne, az Orbán-kormány láthatóan ezzel ellentétesen cselekszik. Az ukrán válság előestéjén a miniszterelnök államközi szerződést kötött a Paks II. atomerőműről, továbbá dédelgeti a déli energiafolyosó kialakításának gondolatát, az oroszok elképzeléseivel összhangban. Ami a katonai kérdéseket illeti, nem veszünk részt a NATO oroszellenes keleti elrettentő hadmozdulataiban, ugyanakkor nyugati helikopterek korábban beharangozott vásárlása helyett a meglévő, 30-35 éves szovjet-orosz gépeinket Oroszországba küldjük modernizáció nélküli nagyjavításra. Közel egy évtizeddel meghosszabbítva a honvédség keleti függőségét, és annak képességeit a múlt század hetvenes, nyolcvanas éveinek színvonalán konzerválva.
Az Egyesült Államok által vezetett Nyugat súlyos, elsősorban közel-keleti baklövései és annak következményei – így a migránsválság – miatt teljesen jogos, hogy az európai NATO-tagországok felülvizsgálják eddigi, a „kútba is Washington után ugró” politikájukat. De mindenféle kockázatos manőverezésnek, kalandorságnak és hintapolitikának a tudás, a profizmus és az erő az alapja, aminek a harmadik Orbán-kormány igencsak súlyos hiányát szenvedi. S ezzel végső soron mégiscsak a nemzeti érdeket veszélyezteti.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!