Tűzbe vetett béke

Azt megtanulhattuk, hogy ha Amerika zűrt csinál a Közel-Keleten, annak Európa is mindig megissza a levét.

Donald Trump átlépte a vörös vonalat. Amikor elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és az amerikai nagykövetség átköltöztetése mellett döntött, felborította a törékeny status quót. Nincs az a gazdasági érdek vagy szoros katonai szövetség, amely miatt az arab (és iszlám) államok ezt szó nélkül lenyelnék. Még akkor sem, ha a felszín alatt néhányuknak jobb a kapcsolata Izraellel, mint a palesztinokkal. A világ legerősebb hatalmának vezetője talán azt hiszi, hogy egy vállrándítással elintézi a záporozó bírálatokat. Pedig jobb lenne, ha nem tenné. Most ugyanis sarokba szorította az iszlám országokat és a palesztinokat.

– Donald Trump ezzel tűzbe veti a Közel-Keletet! – üzente a döntés után Recep Tayyip Erdogan török elnök. – Megnyitotta a pokol kapuit! – harsogta a Hamász nevű radikális palesztin szervezet, miközben újabb intifádát hirdetett. A sort még hosszan lehetne folytatni, de a lényeg, hogy minden közel-keleti vezető arra figyelmeztetett, hogy a lépéssel elszabadulhat az erőszak, és vége a békefolyamatnak. Az iszlám országoknak ez a 22-es csapdája. Hiszen ha nem ítélték volna el a leghatározottabban az amerikai elnök döntését, saját vallásukat és népüket árulták volna el. Mivel viszont megtették, nem mehet minden a régiben, mintha mi sem történt volna. Ha már tüzet kiáltottak, meg is kell gyújtaniuk.

Háborútól persze nem kell tartani, az egyesült muszlim seregek nem fognak felsorakozni Jeruzsálem ostromára. A piszkos munka megint a palesztinokra marad. Az utcára küldött dühös fiatalokra, akik tényleg elhiszik, hogy megnyíltak a pokol kapui. Azt, hogy a Washingtonban elmondott szavak hány életbe kerülnek majd Izraelben és szerte a világon, még nem tudjuk. Talán jól felkészültek az izraeli biztonsági erők, vagy elfogytak a „hadra fogható” palesztinok, s mégsem csapnak majd oly magasra a lángok. A politikai következmények, az iszlám államok reakciói, a rivális palesztin pártok megbékélésének jövője azonban kiszámíthatatlan. Az viszont biztos, hogy Irán és a szélsőségesek dörzsölhetik a tenyerüket, ahogy azt szintén megtanulhattuk, hogy ha Amerika zűrt csinál a Közel-Keleten, annak Európa is mindig megissza a levét.

No nem mintha Donald Trump szavaiban nem lenne némi igazság. – Több mint húsz éve halasztgatják az amerikai elnökök a döntést, mégsem vagyunk közelebb a békéhez – rótta fel. Nehéz vele vitába szállni: az már számtalanszor kiderült, hogy a sokszor kipróbált módszerek nem működnek. Arab, amerikai vagy nemzetközi tervek végül mind kudarcot vallottak az izraeli–palesztin konfliktus rendezésében. A gond inkább azzal van, hogy Trump túlságosan olcsó volt. Pillanatnyi belpolitikai érdekek kedvéért, saját külpolitikai stratégiájával is szembemenve (már ha létezik ilyen) történelmi fogaskerekeket hozott működésbe. A befolyásos zsidó és keresztény lobbi kegyeinek elnyeréséért, no meg az „orosz ügy” fojtogatása után egy korty lélegzetért ellenfelei arcába vághatja, hogy ő – szemben elődeivel – betartotta kampányígéretét. Pedig valójában csak a régi trükkhöz nyúlt, amikor a belpolitikai viharokról külpolitikai attrakcióval terelte el a figyelmet.

Csakhogy megtehette volna ezt úgy is, hogy legalább megkéri az árát. Kérhette volna például cserébe Izraeltől a nemzetközi jog alapján illegális telepek építésének leállítását és a békefolyamat újraindítását. Mondhatta volna azt is, hogy Nyugat-Jeruzsálemet ismeri el fővárosként, és párhuzamosan ígéretet tehetett volna arra, hogy a jövőbeni önálló Palesztinában az amerikai képviselet Kelet-Jeruzsálemben lesz. De nem ezt tette, csak ezüsttálcán nyújtotta át ajándékát, ami megkérdőjelezi azon szavait is, hogy nem mondott le a békéről és a kétállami megoldásról. Donald Trumpra az arab államok és Izrael is bizalommal tekintett, így megvolt az eszköz a kezében, hogy békét teremtsen, és beírja magát a történelemkönyvekbe. Igaz, ha másképpen is, de ez így is sikerül neki.