Eddig irgalmatlansággal vádolták a kormányt, most túlzott irgalommal – lássuk be, ez nem volt egy bomba érvelés Gulyás Gergelytől. A Fidesz frakcióvezetőjének jutott az a hálátlan feladat, hogy a tegnapi rendkívüli parlamenti ülésen védje a mundér becsületét. Csak az a baj, hogy az ellenzék nem az irgalom kérdését feszegeti hetek óta. Sokkal inkább azt, hogy az irgalmatlanul költséges és a végletekig hajtott migránsellenes kampány állításaihoz képest mi a valóság Magyarországon, ahol – mint nemrég mindenki felfigyelt rá – befogadtak oltalmazottként 1300 személyt. Most akkor együtt tudunk élni velük, vagy sem? Valótlanságot állított a kormány akkor, amikor arról beszélt, hogy nem enged be migránsokat?
Ezért hívatta össze a Jobbik kezdeményezésére a Jobbik, az LMP és az MSZP a rendkívüli ülést. Sokan várták, hogy megjelenjenek ott a kormánypárti képviselők, netán maga a miniszterelnök is. Ha már választási programja nincs a Fidesznek, legalább az egyetlen kampánytéma, a bevándorláspolitika kapcsán öntsenek tiszta vizet a pohárba. De nem jöttek, csak néhányan, az Országgyűlés így határozatképtelen volt, a vita elmaradt. Pedig a propaganda hosszú és fárasztó hónapjai után üdítő lett volna meghallgatni a vezető fideszeseket, amint a migránsellenes kampányban megszokott hévvel értekeznek arról, hogy Magyarország büszkén és bátran betartja a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit, meg saját törvényeit. Igaz, hogy ez szöges ellentétben állt volna az eddigiekkel, viszont jóval nagyobb arányban tartalmazott volna valóságelemeket, mint azok az eszmefuttatások, amelyek szerint Soros György lakosságcserét kíván végrehajtani Magyarországon stb.
Az 1300 ember oltalmazottként történő befogadása egyébként nem lelki indíttatásból (lásd: irgalom) történt, hanem jogszabályok alapján. Ők benyújtották a kérelmet, Magyarország pedig elbírálta, mert ez a dolgok normális és törvényes menete. Ez olyannyira így van, hogy még a fakocka egyszerűségű üzenetekre specializálódott Németh Szilárd is olyan rég nem hallott érveket dobott be, mint hogy létezik a genfi egyezmény, amely előír nekünk dolgokat. Nagy szerencse, hogy ezt megemlítette, mert a magyar emberek szinte már kezdték elfelejteni, hogy az életünk kereteit többnyire mégis az olyan konkrétumok adják, mint a nemzetközi egyezmények és Magyarország törvényei. Nem pedig a közelebbről meg nem határozott Soros-terv, amelyről ma azt lehet mondani, hogy emerről szól, holnap meg azt, hogy amarról – mikor mire van éppen politikai értelemben vett szükség.
Az alternatív valóság viszont nemcsak a benne élők számára veszélyes, hanem bizony néha megteremtőjére nézvést is. Bármikor arra ébredhet az ember, hogy kilóg a valóság szomorú lólába. A tények – amelyek még csak nem is „titkosak” – bekopogtatnak a képzelt világba, ahol korábban napnál világosabb volt, ki a főgonosz: a migránsok. Erre kiderül, hogy léteznek olyan migránsok, akiket oltalmazunk. Nem az a kérdés, hogy ez jó-e vagy rossz, irgalmas vagy irgalmatlan, hanem az, hogy van-e, vagy nincs. Természetesen van. És nem illik a propagandába. De ha ilyesmi előadja magát, talán inkább a propagandát érdemes hibáztatni, nem a valóságot.
Hogy az ellenzék mit kezd ezzel e valósággal, nem kérdés: politikai tőkét kovácsol belőle, saját ízlése, világnézete és szavazóinak feltételezett igényei szerint. De ettől még a valóság valóság marad. Nem olyan izgalmas, mint az összeesküvés-elméletek. Nem olyan egyszerű, mint a propaganda. Nem olyan lelkesítő, mint az, hogy védjük meg Magyarországot. A valósághoz tartozik az is, hogy a migránsoknak a töredéke sem vágyott ide – most sem kígyóznak a sorok a szerb határon –, és hogy a kutyának sem tűnt fel ez az 1300 oltalmazott. Csupa unalom. Egy normális országban, rendszerszerű néphergeléstől mentes időkben politikai fegyvernek sem volna jó.
