Hárompárti összefogással rendkívüli ülést hívott össze a parlamentben az MSZP, az LMP és a Jobbik képviselőcsoportja: az 55 képviselő által aláírt indítvány a kormány betelepítési politikájáról szól, a kezdeményezők bizottságot állítanának fel a helyzet kivizsgálására.
A rendkívüli ülést ugyanakkor szabotálta a kormány és a kormánypárt miniszterei is – csak néhány politikus, köztük, Dömötör Csaba, a miniszterelnökségi kabinet államtitkára és Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára képviselte őket, de megjelent Pogácsás Tibor és Rétvári Bence, valamint Gulyás Gergely fideszes frakcióvezető is.
Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető megnyitóbeszédében meg is jegyezte: félig üres a parlament, hiányzik a kormányfő, a miniszterek és kormánypárti képviselők – talán késik a helikopter? – tette fel a gúnyos kérdést.
Szerinte az előző három évben a fideszes politikusok belehazudtak a lakosság szemébe menekültügyben – a migráció fő szervezői itthon pedig Szijjártó Péter, Orbán Viktor és Rogán Antal, hiszen ők hoztak be a magyarok megkérdezése nélkül 1300 menekültet, telepítettek le jó pénz fejében 20 ezer gazdasági bevándorlót, köztük orosz bűnözőket is. Ha a keddi ülést szabotálta a Fidesz, akkor az is kimondható, hogy az országnak nincs felelős kormánya – összegzett Tóth Bertalan.
A frakcióvezető arra is emlékeztetett, hogy Magyarországon ma a nyugdíjasok felének százezer forint alatti a nyugdíja, erről – szerinte – a Fidesz tehet, miközben tízezer forintos Erzsébet-utalvánnyal szúrja ki az idősek szemét.
Dömötör Csaba szerint viszont az MSZP vett el százezer forintot a nyugdíjasoktól, és most is megtenné; Karácsony Gergely kormányfőjelölt pedig egyszerre venné el az Erzsébet-utalványt és bontaná le a határkerítést. Dömötör riposztját az ellenzék oldaláról nevetés fogadta.
Vona Gábor Az ország biztonsága című, napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy Orbán Viktor szabályosan Bécsig menekült a keddi ülés elől.
A miniszterelnök az Altusz-interjú miatt futott a szomszédba, hiszen abból derült ki, hogy az utóbbi három évben 2300 menekültet fogadott be titokban a kormány. Ez a betelepítések kormánya – jegyezte meg a Jobbik elnöke,