Sokkterápia

Úgy tűnik, a kormány kész megfogadni Demján Sándor tanácsát, s a választások után nekilát a takarításnak.

Facsinay Kinga
2018. 01. 02. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lesz itt hamarosan elég kőműves, villanyszerelő, hegesztő, pincér és informatikus, gondolhatnánk a kormány legújabb tervét megismerve. Egy december 22-én elnyert uniós pályázatból ugyanis kiderült, a nemzetgazdasági tárca három év alatt ötmilliárd forintot költhet „a közszférát érintő esetleges létszámleépítések kezelésére, a közszférában dolgozók versenyszférában való elhelyezkedésének segítésére is”. S hogy semmi kétségünk ne legyen afelől, miről is van szó, a dokumentum hozzáteszi: „a kiemelt projekt célcsoportját azon munkavállalók alkotják, akik a vállalkozásoknál/közszféra-foglalkoztatóknál adott esetben bekövetkező csoportos létszámleépítések során érintetté válhatnak, vagy akik munkaviszonya várhatóan egy éven belül megszűnik”.

Vagyis egyre biztosabbnak tűnik, hogy szomorú jövő vár a választásokat követően a közszférában dolgozókra. Igaz, valóban tarthatatlanul sokan kapják a fizetésüket az államtól. Ezt egyes kormánytagok is elismerik: 2016-ban Csepreghy Nándor államtitkár arról beszélt, hogy már rövid távon is 100-200 ezer embert lehetne átterelni az állami szektorból a versenyszférába. Lázár János kancelláriaminiszter pedig a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara rendezvényén még sokkolóbb számot mondott: a következő években mintegy 300 ezerrel kellene csökkenteni a közalkalmazottak létszámát. Az Orbán-kormány valójában már 2010 óta ígérgeti az állami szféra karcsúsítását, amiből soha semmi nem lett. Sőt, mindenféle bürokráciacsökkentő program inkább a visszájára fordult. Olyannyira, hogy a közszférában (a központi költségvetésnél és az önkormányzatoknál) dolgozók száma 2009 és 2017 között nemhogy nem mérséklődött, hanem 90 ezer fővel emelkedett. Ezen belül a központi közigazgatás, többek között a minisztériumok is látványosan „meghíztak”.

Ennek a „túlburjánzásnak” vetne véget látványosan Orbán Viktor egyik fő szövetségese, Demján Sándor milliárdos vállalkozó, aki december elején azzal borzolta az érintettek idegeit, hogy szerinte túl sok a kórház, az egyetemi tanár és a pedagógus Magyarországon. Épp ezért 350 ezer közfoglalkoztatottól kellene megszabadulni a választások után. A lapunk által észrevett uniós pályázatból is úgy tűnik, a kormány kész megfogadni Demján tanácsát, s a választások után nekilát a takarításnak. Annak a takarításnak, amire valóban szükség lenne, de nem a Demján által javasolt módon. Azt ugyanis nem az egészségügyben és az oktatásban kellene kezdeni, hanem a vízfejjé nőtt állami bürokrácián. Ám valószínűleg hiába reméljük, hogy először a fölösleges államtitkárokat és helyettes államtitkárokat (számuk közel másfélszeresére nőtt hét év alatt), netán a kormánybiztosokat és tanácsadókat rakják lapátra. Mert vajon mi szükség van az adóhatóság informatikai fejlesztéséért, valamint a nemzetgazdasági tárca budai Várba költözéséért felelős miniszteri vagy a kerékpározásért és a kisvasutak népszerűsítésért felelős kormánybiztosra? És még lehetne sorolni.

Helyettük sajnos valószínűleg a pedagógusok, egyszerű előadók, önkormányzati dolgozók készülhetnek olyan pályamódosításra, ami jó néhányuk esetében kevés sikerrel kecsegtet. A versenyszférában ugyanis más a vállalati kultúra, eltérő képesség- és készségcsomagot igényel a munkavállalók részéről. A közmunkások példája pedig azt mutatja – a programokat kevesebb mint 10 százalékuk fejezte be –, az átképzések hatékonysága megkérdőjelezhető.

Ha Orbánék nyernek, és valóban végrehajtják a Demján által javasoltakat, akkor végleg bebizonyosodik, hogy fordítva ülnek a lovon. Hiszen ahelyett, hogy kidolgoznák az egészségügy és az oktatás korszerűsítésének koncepcióját, és a működtetés igényeihez igazítanák a szükséges létszámot – amire egyébként csaknem nyolc évük volt –, egyszerűen leépítésekkel igyekeznek a jövőt is jelentő két ágazaton spórolni. S persze kérdés az is, hogy a szakmai szervezetek véleményét figyelembe vevő átképzési programokat tesznek-e le majd az asztalra, vagy ez is csak egy eszköz lesz arra, hogy kitömjék a barátok zsebét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.