Telefonbetyárok vezetik az országot – vonta le a következtetést a 444 a Fidesz friss választóhívogató kampányának szövegét bemutató írása végén. Pontosabban nem fogalmazhattak volna. Amit mindenképp indokolt még hozzátenni: a gond az, hogy ez és ennyi az országot nyolc éve kormányzó kormány kormányzásának valóságos tartalma. A rendszer egy ismert és tekintélyes ideológusát parafrazeálva: amit hazudozásnak neveznek – avagy nevezünk –, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája.
Az egyszer már harcba hívott idős bácsi hangja a tavalyi akciójához hasonlóan ezúttal is a Jobbik elnökének veszélyes vízióiról emlékezik meg. A jó öreg azért tárcsáz boldogot-boldogtalant, hogy elmesélhesse, „a napokban nyilvánosságra került egy felvétel Vona Gáborról. Ezen a Jobbik elnöke radikális iszlamisták előtt Álláhot dicsőíti. Szerinte az iszlám az emberiség utolsó reménye. Ezek a gondolatok veszélyesek. Vona megtagadja keresztény kultúránkat, és ha tehetné, beengedné a bevándorlókat, végrehajtaná a Soros-tervet, és Soros Györggyel együtt lebontaná a határzárat. Ne felejtsük el ezt, emlékezzünk erre, amikor majd szavazunk”. Mondatai végére azért nem tettem felkiáltójeleket, mert ő sem hangoskodik, rezignáltan-búsan biztatja helyes cselekvésre sorstársait.
Vona Gábor természetesen nem radikális iszlamisták előtt beszélt – török vendéglátóival viselkedett módfelett barátságosan –, nem dicsőítette „Álláhot”, nem hajtaná végre a nem létező „Soros-tervet”, nem bontaná le a kerítést. Vona Gábor a Fideszhez hasonlóan bevándorlásellenes. Most, hogy kiderült, a gazdag kötvényesek mellett hogyan fogadott be a kormány pár ezer oltalmazottat, a korábbiaknál is -ellenesebb.
Ez csak egy példa a sok közül, amelyek újabb és újabb adalékokkal szolgálnak a „legfőbb politika” egyszerre röhejes és hátborzongató sikereiről. Íme egy másik: a kormányzati paródiamédia a képviselői vagyonnyilatkozatok ismertetésekor rezzenéstelenül elsétál saját főnökei gyarapodása mellett, az ellenzéki bolhákat viszont elefántokká hizlalja. Azt is miként: Szél Bernadettnek két darab „ezer négyzetméteres luxusvillát” tulajdonít, és nem izgatja, hogy ezek a telkek méretei, amelyeken az említett családi házak állnak.
A csúsztatás, a csűrés, a csavarás, a nettó hazudozás alap. Említhetnék harmadik, negyedik, ötödik, századik példát is. A mennyiség rég átcsapott minőségbe, szintjét és mértékét tényleg nehéz befogadni a legkonkrétabb hányinger nélkül. Persze tudom: ez is a cél. A saját tábor elszántságának fenntartása mellett – nehogy aztán belebetegedjenek szegények a rengeteg feszültségbe – az is fontos, hogy az Orbán Viktort és hadseregét elutasítók minél nagyobb hányadának menjen el a kedve mindentől. Feltevésük: ha nincs, aki hasonlóan gátlástalan ellenzéki politikát tudna csinálni – ennyire mélyre rajtuk és Gyurcsány Ferencen kívül ki süllyedne? –, és ha a finom lelkű protestálók a végletekig lebutított Fidesztől megundorodva, verhetősége esélyében már nem is reménykedve az egész elgennyesedett politikától elfordulnak, nos, akkor meg van nyerve a meccs.
Két dolog jut eszembe erről. Az egyik, hogy a „legfőbb politika” – médiafölény ide, sulykolási potenciál oda – rettentő parodisztikumának kiteljesedésével kontraproduktívvá is válhat. A kevésbé elszánt választók is elszántabbá keményedhetnek, ha abból lesz elegük mind többüknek, hogy ilyen könnyen megvezethető-átverhető hülyének nézik őket.
A másik még fontosabb. Képtelenségnek tartom, hogy ezt a nívót maga a kormánypárt még sokáig el bírja viselni. Van az a pénz, pálya, pozíció, amiért megéri benne vagy a közelében maradni, nem vagyok annyira naiv, hogy ezeket a szempontokat ne bírjam felfogni. De hogy emberi-elvi-erkölcsi alapon is értelmezhető perspektívák nincsenek többé a történetben, az a napnál is világosabb. Innen indulunk neki a következő két hónapnak. A „legfőbb politika” ismeretében. A hazudozó fideszbácsi közben szorgosan nyekereg a háttérben.
