Elsőre nem ártana megfogadni Mendrey Lászlónak, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elnökének az észrevételét: az életpályamodell dicsőítése helyett be kell látni, hogy az nem más, mint tipikus taktikai atomfegyver, ami bárhol, bármikor, bárkivel szemben biztosan bevethető a kormányzati propagandában. A Tanítanék Mozgalom ugyanakkor az egészségügyi minimumhoz hasonlóan oktatási minimumot hozott létre, és ennek a figyelembevételével alakítana ki előremutató oktatáspolitikát. Még a kormány által életre hívott Nemzeti Pedagóguskar is csökkentené a tanárok és a diákok terheit, szűkítve az alaptanterv által megkövetelt lexikális tudásanyagot, hogy több idő jusson képességfejlesztésre. A pedagógusi bérekről az ellenzéki pártokhoz hasonlóan úgy tartja, az elmúlt években értéküket vesztették. Horváth Péter, a pedagóguskar elnöke nyíltan kimondta: ugyanúgy, ahogy erodálódott a Medgyessy Péter vezette kormány által adott 2002-es emelés, ez is kezd eltűnni, a pedagógusok pozíciója a 2013 előtti állapothoz hasonlít. Ha hozzátesszük ehhez, hogy Vértesy László, a Civitas Intézet igazgatója szerint 2014-ben az OECD-tagállamok átlagosan a GDP 5,2 százalékát költötték oktatásra, miközben Magyarország 3,8 százalékot – máris láthatjuk, mi a tényleges helyzet.
A fentiekhez képest mit tesz a kabinet? A jelenlegi kormányzat az oszd meg és uralkodj több ezer éves elve alapján a Római Birodalom és XI. Lajos francia király politikai módszerét követi: ha egyeseknek ígérünk bizonyos előnyöket, azzal az ellenfelek sorai megbonthatók, tehát külön-külön könnyebben legyőzhetők lesznek.
