Orbán Viktor helyesen ismerte fel, hogy ebben az országban csak akkor kormányozhat huzamosabb ideig, ha megértőbb emberekre próbálja lecserélni a korábbi, sokszor indokolatlanul ellenségeskedő gazdasági elitet. Az vesse rá az első követ, aki a helyében nem próbálkozott volna meg ezzel. Abban is igaza van, hogy az országnak szüksége van egy gúnyosan csak nemzeti burzsoáziának nevezett rétegre. Olyan nagyvállalkozókra, akik elég tehetségesek, hogy felépítsék azokat a vállalatokat, melyek képesek megvetni a lábukat a nemzetközi piacokon. Akár a kormány gazdaságpolitikáját meglovagolva. Mert az sem szégyen ám. Még a korrektségéről és átláthatóságáról híres Németországban sem gondolják úgy, hogy a Siemens vagy a Volkswagen csak egy az ott működő rengeteg vállalat közül. Ha a szükség úgy hozza, számíthatnak a kormány jóindulatára, hiszen a választók érdekei is azt diktálják, hogy a nagy munkaadók és adóbefizetők erősek maradjanak.
Nem lenne azzal semmi baj, hogy a kormány így-úgy segíti az ambiciózus tehetségeket. Az a gond, hogy amikor arról dönt, kinek a vitorlájába fújjon egy kis szelet, nem azt nézi, ki mire képes, hanem azt, hogy ki a hűségesebb. Vagy ahogy néhány napja egy konferencián Tóth István György szociológus fogalmazott: az a baj, hogy az állam nem segíti a tehetség és a jutalom találkozását.
Nem sok jóra számíthatott a történelemben az az uralkodó, aki nem vitézség, hanem csupán a hűség alapján válogatta össze a katonai elit tagjait. Ma pedig annak nem terem sok babér hosszú távon, aki a gazdasági elitjét építi ilyen kontraszeletív módon. Sajnos Orbán Viktor pontosan így tesz. Igaz, ma már nem katonai megszállás fenyegeti az efféle hűbéri rendszereket, hanem a gazdasági cselekvőképesség elvesztése. Ezt elősegíteni történelmi bűn. Még akkor is, ha hatalomtechnikai szempontból kifizetődik.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!