Tudjuk, mi sem vagyunk hibátlan nép, a mi történelmünkben is akadtak sötét órák és hideg napok – talán ez volt az egyetlen gondolata Magyarország miniszterelnökének, amit nem vitat majd senki, aki nemzeti ünnepünkön elmondott beszédét elemezni fogja. Amit ehhez hozzáfűzött, hogy „Magyarország a magyaroké”, azon már felszisszenhetnek az érzékenyebb, önérzetesebb, nemzeti identitásukat őrző kisebbségiek, köztük az aradi „migráns” vértanúk leszármazottai is. Mi vagyunk a ’48-as szabadságharcosok örökösei – mondta a szónok. Szerinte most „nem csupán egy választást” kell megnyerni, hanem a jövőt is, mert még „sosem feszültek egymásnak ilyen nyíltan a nemzeti és a globalista erők”, most a „birodalommá szervezett nemzetközi hálózattal” kell szembeszállni. Nem „az ellenzéki pártocskákkal” kell megküzdeni, mondta. Vagyis nem kell választási programok ütköztetésével bíbelődni, hanem harcolni kell, mégpedig a médiakonszernek, „Soros ügynökeinek szegődött” civil szervezetekkel szemben. Orbán nem egy sima választásra készül, ő a harcot egykori mentora és támogatója ellen fogja megvívni. Ő most – és úgy tűnik, hogy most már mindörökké – Soros György és hálózata ellen fog harcolni. Ha eddig nem volt világos a Kossuth téren egybegyűltek számára, hogy nem egy állami ünnepi megemlékezésen vesznek részt, hanem kampánygyűlésre tévedtek, akkor az „ellenzéki pártocskák” lekicsinylő megjegyzés után megvilágosodhattak.
A miniszterelnök magabiztos, hiszen mi, magyarok annak idején kikergettük az országból az oroszokat is. Feledni látszik a történelmi tényt, hogy kicsit besegített az Egyesült Államok is, eszközül használva Soros Györgyöt is alapítványával együtt, hogy szabad, demokratikus országgá válhasson hazánk. A Soros-féle hálózat első láncszemei között ott volt a Fidesz is, és így Orbán is. Nem kell szégyellni. Akkor, abban az időben legalább akkora dicsőség volt Soros ösztöndíjasának lenni, mint amilyen szégyen most Putyinnal „üzletelni”.
Orbán azt is mondta, hogy most civilizációs küzdelem folyik, és hogy harcba kell szállni életmódunk megóvásáért. Vajon kiknek az életmódjáért aggódik? A hirtelen meggazdagodottak életmódjáért? Ezt tisztázni kellene, még mielőtt harcba viszi a magyarokat! Az aggodalomból jut azért az alvégeken élőknek, az éhbérért dolgozó közmunkásoknak, a kilakoltatott devizahiteleseknek, a műtétjükre régóta várakozóknak, a sürgősségi betegellátásra szorulóknak is? Az ő életük, életmódjuk megváltoztatásáért nem kellene küzdeni?
A miniszterelnök Soros-jelöltekkel, migránsokkal riogatta hallgatóságát, de egy szót sem ejtett a „migráns” Táncsicsról, holmi szabad sajtóról, sem a közteherviselés jóságáról. Talán valaki kaszinóbizniszére vagy a letelepedési kötvények után járó, adóparadicsomba menekített sarzsikra, vagy a felső tízezernek kedvező egykulcsos adóra gondolt, amikor kifelejtette ezt a ’48-as követelést megemlíteni a beszédében.
A törvény előtti egyenlőség hajdani kívánalmáról sem emlékezett meg. Ezen azért nagyon nem lepődtünk meg, vannak, akiket utolér a bűnüldözés, vannak, akiket kikerül. A korrupció pedig, tudjuk, politikájuk szerves része. Ezért aztán ha valakit rajtakapnak, nem becsületbeli ügyként éli meg, és rendezi el a dolgot magányosan a dolgozószobájában, hanem cinikusan beleröhög a képünkbe.
„Mi sosem gyűlöltünk és nem is fogunk gyűlölni senkit” – mondta Orbán. El is hinnénk neki, ha a menetelő keresztény hívei a Margit hídon nem inzultálták volna meglehetősen durván lapunk munkatársát, meggyalázva a sajtószabadság napját. Annak a Magyar Nemzetnek az újságíróját érte atrocitás a „békemenetben”, amely újság nagyon sokat tett azért, hogy 2010-ben kormányváltásra kerüljön sor.
Míg a békemenet egyes részvevői újságírókat inzultáltak, addig Orbán Viktor a teljes ellenzéket megfenyegette nemzeti ünnepünk alkalmából. „Erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is fogunk venni a választások után” – harsogta bele a mikrofonba úgy, hogy még Kossuth Lajos szobra is beleremegett.
