Félreértés ne essék, senki nem irigyli a Honvédelmi és a Belügyminisztériumtól a megemelt ráfordítást. Különösen az előbbi esetében indokolt véget vetni a rendszerváltás óta tartó kiéheztetésnek, amiért az egész magyar politikumot – beleértve az első és a második Orbán-kormányt is – súlyos felelősség terheli. Hazánk biztonság- és katonapolitikai környezete ugyanis radikálisan megváltozott az elmúlt években, bár ebben a kabinet által sulykolt migráció- és terrorprobléma csak az egyik tényező. Most sokkalta fontosabb, hogy a fokozódó, hidegháborút idéző nagyhatalmi szembenállás jelentette veszélyek elhárítására egyáltalán esélyt kínáló honvédelmi képességeket finanszírozzanak végre.
Mindez azonban megint csak nem lehet ok a rejtőzködésre. Sőt! A régóta időszerű milliárdok hatékony felhasználásának csak az átláthatóság, a nemzeti civil kontroll lehet a garanciája. Ennek oka néhány pontban összefoglalható: a hatalom nyilvánvalóan korrupt, és most ezen a területen is megérezte a pénzszagot; a magyar védelmi szféra, ahol ezeket a láthatatlan beszerzési terveket készítik, lényegében ugyanaz, ahol – tisztelet a kivételnek – bokacsattogtatva asszisztáltak az elmúlt negyedszázad szégyenletes leépítéseihez; végezetül pedig az ellenőrzésre hivatott kormánypárti törvényhozóktól sem szakmailag, sem pártfegyelmileg nem várható funkciójuk betöltése.
