Orbán Viktor jó ideje nem állt elő semmilyen új, építő gondolattal. Végtelenül lebutított üzenetei csak a saját tábornak szólnak, nem a nemzetnek. Kifejezetten aggasztó, hogy az elégtétellel fenyegetés ezt a tábort ma még lelkesedésre bírja. A fejkendős asszonyra rendőrt hívnak, az egyik fórumon akasztást követelnek, az utcán ellenzékiek fogát verik ki – vajon képes lesz-e a gépezet visszafogni az általa szított gyűlölettömeget, vagy már elvesztette felette a kontrollt? Szétrabolták az országot – de ennél is nagyobb bűn, amit ennek a nemzetnek a lelkével tettek.
Sokak még mindig hisznek a kedves vezető tisztaságában, abban, hogy ő közvetlen ember, közülünk való, aki mer nagyot álmodni, biztonságot ígér, és leginkább azt, hogy képes helyettünk is felelősen dönteni, nekünk azt nem is kell. Ez az érzet árad akolmeleg rádióinterjúiból és pörköltszaftos Facebook-bejegyzéseiből. Pedig régi hívei tudták, hogy Kádár sem csak a krumplilevest szerette. Csak hát egy ideje már visszafelé lépegetünk, meg persze a hívek sem mind ugyanazok.
A valóságtól teljesen elszakadt propagandavilág lebontása is a választás tétje. Talán az egyik legfontosabb. Ameddig a választók még létező masszív blokkja ennek a virtuális világnak a képzetei alapján vívja a maga fotel- és fülkeforradalmát, addig a hatalom is elhiszi, hogy nem kell ténylegesen kormányoznia. A világ persze nem fekete-fehér, az elődök felelősségét sem lehet elégszer hangsúlyozni. Az elmúlt nyolc-tizenhat év sok érzést bedarált, és igen magasra emelte az ingerküszöböt. Szembefordítottak magyart magyarral, és közben politikusok sora élt túl botrányokat, amelyekbe más országokban belebuktak volna. Eljött a pillanat, hogy mindezt mérlegre tegyük. A felelősségünk valódi. A mérkőzés nincs lefújva.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!