Bízhatunk-e abban, hogy a kétféle értékelés egyszer csak egybeesik? Úgy tűnik, egyelőre nemigen. De ha mi saját magunknak negatív eredményt jeleznénk előre, vajon egyáltalán képesek lettünk volna-e arra, hogy az uniós támogatások listáján a második helyen szerepeljünk? Kissé sarkítva a kérdést, végül is mi a jobb: ha a miniszterelnök is elkeserít bennünket, esetleg rátesz még két lapáttal a negatív előrejelzésekre, vagy ha van egy elképzelése a kormánynak, s kirajzolódnak törekvései? Hiszen mégiscsak óriási többséggel, és nem kevesebb várakozással választott Magyarország új politikai irányító erőt. Egyáltalán: fontos-e, hogy az unió ítélete megegyezzen önértékelésünkkel? Igen, fontos lenne. De van valami, ami még ennél is fontosabb: az, hogy tisztán lássuk, mi a különbség egy magyar érdekeket képviselő kormány és a magyar érdekeket rendre feladó kabinetek között. Tartsuk tehát számon a Brüsszelben rólunk alkotott képet, figyeljünk az uniós értékelésekre, mert nem feledkezhetünk meg arról, hogy tagállam vagyunk – ugyanakkor tudnunk kell, hogy az uniós horizont nem elég az önértékeléshez. Ahhoz valami több, más (is) kell. Vertikális tudás, történelemben és távlatokban gondolkodás.
Ez a törekvés, ennek a többnek, másnak az igénye jellemezte leginkább a kormányfő idei évértékelőjét. Nem véletlenül beszélt olyan részletesen a magyar sikerekről, feltalálókról, fizikusok, matematikusok, diákolimpikonok, mesterszakácsok, munkába álló, munkát vállaló romák eredményeiről. Ezért elevenítette föl a húszéves ciklusok elvét, hozzátéve, hogy az egyik, a legutóbbi alighanem éppen 2010-ben kezdődött el. Ez a gondolat valójában meglazította a szálat, amely az első Fidesz-kormányt a mostanival, annak három évével összekötötte, éreztetvén, hogy 2010-ben, a nemzeti érdekérvényesítés nyílt vállalásával egy minőségileg más periódusba léptünk. Túl mélyre kerültünk a szocialista kormányok idején, s ennek kifejezése más alapelveket, más sebességet, más erőmozgósítást kíván.
Minél határozottabb valaki abban, hogy csak akkor ér partot, csak akkor jut túl az iszapos szakaszon, ha az árral szemben úszik, annál nagyobb erőkifejtésre van szüksége, hogy ne forduljon meg, és ne adja meg magát a sodrásnak. Mert az a legkönnyebb. Még ha hallottuk is máskor, ha ismerjük is az okokat, akkor sem volt öncélú a tételes felsorolása annak, hogy a 2002-től 2010-ig tartó időszakban milyen intézkedések nyomán került a magyar élet minősége egyre lejjebb. A rezsicsökkentés éppen ezért jóval több, mint rákészülés a választásokra. Amellett, hogy mindenkit érint, irányjelzés, hogy lehet változtatni az évtizedeken át megszokott, azaz inkább elviselt gyakorlaton.
Akik hasznot húztak Magyarország gyengeségéből, azok nem örülnek az eredményeknek – a beszédnek a német–magyar ipari együttműködés („összeépítés”) hangsúlyozása mellett ez volt az egyik legfontosabb gondolata. Arra az ellenérdekeltségre utalt, amelynek szolgálatára oly könnyen kaphatók az önmagukban és az országban kevéssé bízó politikai erők. De ha megvalósul az, amiről a kormányfő beszélt, hogy a következő hét évben az uniós támogatások 60 százalékát a gazdaságba lehet forgatni, akkor valóban egy megerősödött ország polgárai lehetünk.
Nekünk is, Európának is jobb lenne, ha talpon maradnánk.
Körmendy Zsuzsanna
