Röviddel azután, hogy az Európai Unió egyik meghatározó tagja, Nagy-Britannia miniszterelnöke révén bejelentette, 2015 után országában népszavazás dönthet arról, maradnak-e a brüsszeli intézményes kereteken belül, avagy veszik a kalapjukat, s alig néhány nappal a holland kormányfő azon kijelentését követően, miszerint olyan szabályokat kellene kidolgozni, amelyek lehetővé tennék az uniós tagországoknak az önkéntes kilépést az EU-ból, a szabad határátlépést biztosító schengeni övezetből vagy az eurózónából, joggal vetődik fel a kérdés: ezekhez a termetes válságjelekhez képest ugyan mire volt jó ez a tavaly ősz óta tartó kardcsörtetés a következő hét év költségvetéséről?
Miközben a súlyos működési zavaroktól és krónikus népszerűtlenségtől szenvedő EU egyes vezető politikusai amolyan szómágiaként hajtogatják a szorosabb integráció fontosságát, az amerikai mintára létrehozandó egyesült Európa szükségességét, addig a belpolitikai csatározások eszközévé tett csaknem ezermilliárdos büdzsé alig egy százalékát teszi ki az unió 2014–2020 között várható GDP-jének, míg például az Egyesült Államok a GDP 24 százalékát fordítja a központi költségvetésre. A Magyar Nemzetben már több alkalommal idéztük az 1977-es MacDougall-jelentést, amely szerint az unión belüli nagyobb integráció és a monetáris unió létrehozása olyan közös költségvetést igényel, amely a GDP 2–2,5 százalékát teszi ki a föderációt előkészítő szakaszban, 5–7 százalékát egy későbbi szakaszban az EU gyengébben fejlett területeinek felzárkóztatásáért és 25 százalékát, ha az unió egy Amerikához hasonló szövetségi állammá kíván válni. Ehhez képest pitiáner vitaként értelmezhető a mostani pénzosztási vita, amely kis túlzással egy olyan kártyapartihoz hasonlítható, ahol a jelenlévők csak szimbolikus tételben játszanak, a másik legyőzéséért viszont mindenre képesek.
Ezúttal is rendesen nekiveselkedtek a résztvevők, kisebb-nagyobb megszakításokkal majdnem harminc órán át folytak a tárgyalások. A legmerészebb játékkal ezúttal is a britek rukkoltak elő, akik elsősorban a keretköltségvetésben szereplő tényleges kifizetések mértékét tartották szem előtt, míg a többiek a kötelezettségvállalásokra összpontosítottak. A több csoportba tömörült országok közül a tizenöt tagú Kohézió Barátai csoport, amelybe Magyarországgal együtt a volt szocialista országok többsége, valamint Ciprus, Málta, Görögország és Spanyolország is beletartozik, hatékonyan tudta érvényesíteni akaratát, annak ellenére tudhat sikeres játszmákat maga mögött, hogy eredetileg nem neki osztották a nyerő lapokat. Magyarország számára ez a pozitívuma ennek az újabb sokórás csatának, amely ismételten igazolta, az Európai Unió letért az integráció útjáról, a stagnáló gazdaság és az egyre erősödő szembenállás mellett csupán az átmeneti pozíciószerzés diadala ad sikerélményt a tagállamok vezetőinek.
Nekünk, magyaroknak most mindenképpen siker, hogy a csúcstalálkozón született megállapodás értelmében hazánk a második az egy főre jutó nettó pozíciót tekintve, és ez egyben a mostani, csökkentett költségvetés mellett is nagyobb uniós támogatást jelent az előző hét évhez képest. Hosszú idő után Brüsszelt tegnap újra pozitív szövegkörnyezetben említhettük.
(Pataky István)
