„Szerintem az arany és az ezüst között hat-hét különbség hely van” – mondta néhány évvel ezelőtt Csapó Gábor, aki 1973-ban világbajnoki aranyérmet szerzett a Faragó-féle legénységgel. Vélhetőleg a mostani magyar válogatott tagjai is hasonlóan gondolkodnak, főképp, hogy tudhatták, ilyen könnyű ágon soha többé nem fognak világbajnoki döntőig menetelni. Az ausztrálok és a franciák elleni könnyű győzelemmel és az olaszok elleni döntetlennel a negyeddöntőben az oroszokat kaptuk, a meccs nem volt több ujjgyakorlatnál. Az elődöntőben a görögök már kicsit megizzasztották a mieinket, de Szerbia, Montenegró, Horvátország sehol – eddig.
A horvátok az utóbbi évek világversenyein rendre bronz- vagy ezüstérmet szereztek, Londonban olimpiai bajnokok voltak, most pedig a szerbeket verték ki az elődöntőben: 2010 óta nem volt arra példa, hogy komoly világversenyen legyőzzék őket. Bombaformában érkeztek meg a fináléba.
Ha azt gondoltuk, hogy a Montenegró elleni hidegrázós riói kezdést többé nem fogjuk látni, csalódnunk kellett. Sukno, Loncar, Jokovic, Macan: ismerjük őket, Jokovicot és Suknót a mieink ki is emelték a meccs előtt, mint a horvát támasádok két agyféltekéje, mégis betaláltak a kapunkba. Ráadásul kétszer olyan gyerekes helyezkedési hibákat követően, hogy leesett az ember álla. A sokkból Vámos bombája és Török Béla (!) suhintása ébresztette a csapatot, a védekezésünket sínre tette Märcz időkérése, ennek köszönhetően a második negyedet megnyertük.
Igazából ekkor mindenki abban reménykedett, hogy Märcz Tamás elővesz valamit, amit a januári Volvo-kupás bemutatkozásakor láttunk – 1-6-ról 9-7. És majdnem így is lett. Erdélyi góljával már csak egy volt a különbség, sőt a vb üdvöskéjének kikiáltott Manhercz találatával felálltunk 0-4-ről.
A felzárkózást követően azonban elpártolt tőlünk a szerencse, és két blokkról is a kapuba perdült a labda, sőt Sukno megcsillogtatta a jobbkezét, és ezzel a negyedik negyedben újra elhúzott hárommal (4-7) a Jug Dubrovnikon alapuló horvát csapat. Bijac kapus – szintén Jug – ott folytatta, ahol a Bajnokok Ligája hatos döntőjében abbahagyta, sorra húzta le a lövéseket.
Előnyből mindössze egyszer sikerült betalálnunk, Vámost azonban ez nem zavarta: második és harmadik góljával egy gólra zárkóztatta a házigazdát, 6-7-nél majdnem bekövetkezett, amit Decker Ádám a meccs előtt megjósolt, és a hangrobbanás következtében kis híján elsüllyedt a Margitsziget.
Sandro Sukno viszont nem szereti a hangoskodást, elcsendesítette a magyar drukkereket újabb góljával (ez volt a 16., csakúgy, mint Vámosnak). Másfél perccel a vége előtt utolsó esélyünk nyílt a fordításra, de más nem merte elvállalni, csak Vámos, viszont neki sem mehet be minden – fölé pattintott. A végén még ellabdázgattak a horvátok, mi kaptunk egy kontrát, Hárait meg kiküldték pirossal.
A 2007-es melbourne-i finálé megismételte önmagát: Horvátország újra a fináléban szúrt ki velünk. Vámosék rémálma pedig valóra vált, amíg 2014-ben a szerb, most a horvát zászló úszott a Hajós vizében, míg a vendégszurkolók a kakasülőn a boldogságban.
Magyarország–Horvátország 6-8. Magyarország vb-ezüstérmes.
A mérkőzés után az érmek mellett a legnagyszerűbb játékosoknak járó díjakat is kiosztották. A vb legértékesebb játékosa Vámos Márton lett, a legjobb kapus Nagy Viktor, a legjobb center a horvát Luka Loncar. Az all star válogatott a következőképpen néz ki (az előző két játékos mellett): Francesco di Fulvio, Ioannis Funtulisz, Andrija Prlainovics, Sandro Sukno, Vámos Márton.
A játékosok reakciói
Vizes világbajnokság, vízilabda, férfiak, döntő
Magyarország–Horvátország 6-8 (0-4, 2-0, 2-2, 2-2)
Vezette: Alexandrescu (román), Severo (olasz)
Gól emberelőnyből: 3/8, ill. 3/6
Magyarország: Nagy V. – Vámos 3, Hosnyánszky, Gór-Nagy, Erdélyi 1, Varga Dénes, Mezei. Csere: Török 1, Manhercz 1, Zalánki, Decker Á., Hárai. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás.
Horvátország: Bijac – Loncar 1, Jokovic 1, Buljabasic, Sukno 3, Setka, Garcia 2. Csere: Macan 1, Fatovic, Vukicevic, Buslje, Krapic. Szövetségi kapitány: Ivica Tucak.
