Több ez, mint a riói arany – világbajnok Hosszú Katinka

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

2013 és 2015 után 2017-ben is megnyerte a 200 m női vegyest az Iron Lady. Két nap, két érem az uszodából.

2017. 07. 24. 17:34

Nos, továbbra sem volt telt ház a Duna Arénában, mintegy 1500 szék lehet üres, főként az alsóbb lelátórészeken.

Sokak számára nem elhanyagolható különbség azért a vb és az olimpia közt, hogy az ötkarikás aranyért járó, tízmilliós nagyságrendű jutalom helyett a vb-n (nagyon idézőjelben) csak 2,5 milla jár a bajnoknak. A Napi.hu összeállításából az is kiderül, hogy a tegnap esti bronzos váltónk fejenként 750 ezer forinttal lett gazdagabb, az aranyért 2 milliót kaptak volna fejenként. (Ha majd egy csapatunk lesz aranyérmes, 1,5 milliót kap. Esetünkben a vízilabdáról van szó.) A különbségtételt az indokolja, hogy vizes vb kétévente van, míg a lényegesen nagyobb presztízsű olimpiát négyévente rendezik csak.

Hosszú Katinka, hogy közeledjünk a lényeghez, 200 vegyesen domináns – erre nincsenek is szavak. Világcsúcstartó, olimpiai és világbajnok, világranglista-vezető. Amikor karácsonykor beszélgethettünk vele, elmondta, azokban a számokban, ahol vetélytárs nélkül versenyez, egy képzeletbeli úszót kerget, amely 2 perc 6 másodpercen belüli időt tud 200 vegyesen, vagy akár ennél is jobbat. Az ő világcsúcsa jelenleg: 2:06,12, ez az idő van feltetoválva edző-férjére, Shane Tusupra is.

A tetoválás a versenyen sem forgott veszélyben, csak 50 méterig, Katinka ugyanis egy „kényelmes” 2:07,00-val nyert világbajnoki címet, zsinórban a harmadikat a számban. Az éremátadáskor pedig megint Hosszú Katinkát láttuk, és nem az Iron Ladyt.

– Sokkal többet jelent nekem ez az aranyérem, mint a riói olimpiai bajnoki cím – nyilatkozott a medenceparton pityeregve a bajnok, majd sietett el a kötelező doppingvizsgálatra.

A nap másik hőse az MTK úszója, Kozma Dominik volt, aki nemrég óriási súlyfeleslegtől szabadult meg, hogy válogatott úszó lehessen, és elveszítette az edzőjét, a szexképbotrányba keveredett Tóth Ramónt. Futamában 3. helyen zárt, 7.-ként került a keddi döntőbe, majdnem egy másodpercet javítva egyéni csúcsán.

Egyebek: a 100 méteres férfi mellúszást a brit Adam Peaty nyerte 2013 és 2015 után harmadszor is, világbajnoki csúccsal – ebben a számban Gyurta Dániel a magyar medencés úszóválogatott eddigi legrosszabb helyezését produkálva 26. lett –, 100 m pillangón a svéd Sarah Sjöström „lőtt” Peatyhez és Katinkához hasonlóan vb-rekorddal mesterhármast, itt Szilágyi Liliána 11 századdal maradt le a döntőről korábban. 50 m pillangón meglepetésre a brit Benjamin Proud nyert, Cseh László vb-bronzérmesként (2015) 11. helyen végzett.

Amint vasárnap Csehék időmérésével, úgy hétfőn a 100 m férfi hát rajtgépével is gondok voltak. Egy kicsit a médiaközpont is beázott reggel, de sebaj – a Duna Aréna gyermekbetegségei élesben is jelentkeztek.

Kedden az Iron Lady 200 m gyorson indul, jön Kenderesi „Sajtburesz” Tamás és Cseh László 200 m pillangón, és 1500 gyorson Kapás Boglárka megszerezheti a magyar csapat harmadik érmét, Késely Ajna kíséretében. De Kozma Dominik is megpróbálja ugyanezt 200 gyorson.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.