Egy elegáns, fekete színű csomagolásban kapott helyet a Vaio, melynek kibontása után szemrevételezhetjük az alaposan védelmezett tesztkészüléket, az alapdokumentumokat és végül a töltőt. A laptopot kézbe véve azonnal érződik a minőség, hiszen míg a külseje matt műanyag, addig a belseje magnézium.
A krómozott Vaio-logóval díszített fedlap felnyitása után elénk tárul a 13,3\"-es, 1366x768 pixel felbontású megjelenítő. Fölötte az 1,3 megapixeles webkamera foglal helyet. A megvilágított billentyűzettel elégedett voltam, a gombok között kellő méretű hely van, kényelmes rajta gépelni. Természetesen ez manapság nem elég, szükség van extra funkciókra, a Sony ennek eleget is tett. A DVD kioldógombja mellett helyet kapott a Stamina csúszkája is. Ennek lényege, hogy az integrált Intel HD Graphics 4000-t használva akkumulátor-üzemidőt nyerhetünk, míg Speed állásba kapcsolva elindul az NVIDIA GeForce GT640M LE, mely viszont a teljesítményt szolgálja. Az ujjlenyomat-olvasó mellett helyet foglal 2 előre programozott, és egy általunk szabadon konfigurálható gomb. Az Assist a Vaio Care-t indítja, ahol egyszerűen áttekinthetjük a készülék állapotát, míg a Web névre hallgató gombbal az alapértelmezett böngésző nyílik meg. Végül, de nem utolsó sorban itt van nekünk a Vaio gyorsgomb, melyre bármilyen programot beállíthatunk.
A Sonynál biztosra mentek, és egy hatalmas méretű touchpadet helyeztek el a Vaión, mely kényelmesen használható, hiszen gesztusok kivitelezésére is van elegendő terünk. A készülék bal oldalán a DVD-író és a 3,5 mm-es jackcsatlakozó foglal helyet. Az ellenkező oldalon már több csatlakozóval nézhetünk farkasszemet: van nekünk VGA és HDMI a megjelenítőkhöz, két USB 3.0 és egy USB 2.0 az adatátvitelhez, egy Ethernet az internethez, egy SD és egy Memory Stick-olvasó a memóriakártyákhoz. A hátoldalon is rejtőznek számunkra érdekes dolgok. Az egyik ilyen a SIM-foglalat, melynek segítségével WiFi-mentes övezetben is az internetre kapcsolódhatunk. Nem maradhatott ki a dokkoló csatlakozója sem, a külön megvásárolható egység csatlakozója egy kis fedél alatt kapott helyet. Az akkumulátor a mai divatnak megfelelően nem eltávolítható, de hála a közel 8 órás üzemidőnek, erre talán amúgy sem lenne szükség.