A Sony az idei évtől az eddigieknél sokkal jobban koncentrál az Xperia készülékekre, így a jövőben bemutatkozó telefonok is egy, a korábbinál komolyabb minőségbiztosítási rendszerben készülnek. Stephen Sneeden, a Sony Xperia marketingigazgatója ezt röviden úgy fogalmazta meg, hogy minden prototípusnál megvizsgálják, érdemes-e arra, hogy megkapja a Sony nevet. Ha igen, akkor rövidesen gyártásba is kerülhet.
Az Xperia SP és az Xperia L már eszerint készült, ám azt, hogy ez az új filozófia mennyiben látszik majd meg az árakon, mindeddig homály fedte. Szerencsére röviddel a hétfő délelőtti Sony sajtótájékoztató után publikussá vált a két Xperia készülék hivatalos ára. Az Xperia SP ára kezdetben sonysan magas lesz, hiszen az első vásárlóknak közel 120 ezer forintot kell majd a pénztárnál hagyniuk. Az Xperia L már a megfizethetőbb ligában versenyez, érte 85 ezer forintot kell otthagynunk a kasszánál.