ZTE: „2015-re benne leszünk a Top 3-ban”

Idén mintegy harminc százalékkal több bevételre számít a kínai gyártó a tavalyi évhez képest. Végéhez ér a hároméves terv.

WikiTech.hu
2013. 03. 13. 11:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A ZTE jó előre jelezte az idei év elvárásait, már ami a bevételi oldalról szól: 30 százalékkal jobbnak kell lennie, mint a tavalyi volt. Eközben a terveik szerint felkúsznak a négy legnagyobb manufaktúra közé. Merész, ez bizony merész egy gondolat.

Az IDC jelentése szerint a ZTE tavaly 65 millió készüléket szállított le. Ez nem egyenlő az eladási számmal, egy része a készletnek még várja a sorsát a különböző depókban. A 65 millió okostelefon a globális piac 3,8 százalékának felel meg.

A ZTE az elképzelései szerint öt éven belül az öt legnagyobb okostelefon-gyártó vállalat között szeretne szerepelni. He Shiyou, a ZTE mobil divízió vezetőjének elmondása szerint idén véget ér a hároméves tervük, melynek végeredményeként a vállalat 2014-ben már egy csúcskészülékeket gyártó cég lesz. Ezután hozzátette, hogy „mint ahogy már korábban mondtam, 2015-re a három legnagyobb gyártó egyike leszünk, és ez a cél nem változott (az idők folyamán)”.

A ZTE fő felvevőpiaca Kína, Európa és az Egyesült Államok, mely régiókból származik a bevételük jelentős része, mintegy 70 százaléka. Az 50 globális szolgáltató közül 47-tel van stratégiai partnerségük és már javában építik a világszintű disztribúciós csatornájukat is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.